Pčolinský mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő rendelte el Zoroslav Kollár megfigyelését

2022. április 11. - 11:58 | Belföld

Vladimír Pčolinskýt, a SIS volt igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fogadott el Zoroslav Kollár ismert, multimilliomos ügyvédtől és vállalkozótól azért cserébe, hogy a titkosszolgálatnál szüntesse meg a figyeltetését. Ezt a verziót támasztja alá két együttműködő tanú vallomása is, Pčolinský viszont éppen az ellenkezőjét próbálja bizonyítani. Egy névtelen levéllel, valamint a pozsonyi UFO étteremben történt családi vacsorával is, mely során belebotlott Kollárba. 

Pčolinský mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő rendelte el Zoroslav Kollár megfigyelését
Vladimír Pčolinský - archív felvétel (TASR)

2020. október 2-án keletkezett némi zavar a SIS-en belül. Mint kiderült ezen a napon állították le Zoroslav Kollár telefonjának lehallgatását. Pčolinský ekkor épp a pozsonyi várban volt egy titkosszolgálati hivatalos rendezvényen, ahol egy kollégája azzal ment hozzá idegesen, hogy felfüggesztik Kollár lehallgatását.

Az esemény után tájékoztatta őt a helyettese, Boris Beňa (aki az egyik együttműködő tanú) arról, hogy megkezdték (!) egy Zoroslav Kollárnak tulajdonított telefonszám lehallgatását. Egy olyan telefonról volt szó, amelyet Kollár használt, de nem az ő nevén volt bejegyezve. Az ilyen eszköz segítségével a titkosszolgálat értékes információkhoz juthat, mivel ezen keresztül Kollár fontos információkat is megoszthat másokkal, mivel nem sejti, hogy lehallgatják.

Pčolinský a Denník N-nek nyilatkozva azt mondta, nem foglalkozott a két állítás, tehát hogy valójában a lehallgatás megkezdéséről vagy felfüggesztéséről volt-e szó, közti ellentmondással.

Boris Beňa, aki ellen Pčolinský feljelentést tett hamis tanúzás miatt, nem akart válaszolni a lap kérdésére ezzel kapcsolatban, mivel a héten dönt a Legfelsőbb Bíróság a vizsgálati fogságára benyújtott kérelemről másodfokon. Kitart viszont a korábbi vallomása mellett, melyet Ľudovít Makó, a Pénzügyi Hatóság bűnügyi részlegének vallomása is erősít. Mindketten állítják, Kollár 40 ezer eurót fizetett a lehallgatása felfüggesztéséért, Makó közvetített, a pénzt pedig fele-fele arányban osztotta el egymás közt Beňa és Pčolinský.

Pčolinský azt is állítja, hogy négy hónappal a fenti kérdéses dátum után, 2021 februárjában egy, az autója mellett a lánya által felfedezett névtelen levélből értesült arról, hogy október 2-án, egy nappal a megkezdése után valóban megszüntették Kollár lehallgatását és nem elindították.

Állítólag ebből a levélből értesült arról is, hogy ellene viszont nyomoz a rendőrség - márciusban őrizetbe is vették, majd félévet vizsgálati fogságban töltött, ahonnan a főügyészség által alkalmazott vitás 363-as paragrafus révén szabadult.

Kollárt egyébként a Szélvihar (Víchrica) fedőnevű nyomozás miatt hallgatták le, ugyanis felmerült a gyanú, hogy bírók tevékenységét, határozatait befolyásolhatta. Ismert a neve az egy évtizeddel ezelőtt kiszivárgott maffialistákról és gyanúsított egy illegális dohánygyárral kapcsolatos nyomozásban is.

Beňa vallomása szerint Kollár titkos számának lehallgatása elkerülte a figyelmüket, ezért került sor a leállítására. A Beňa és Makó ellen Pčolinský által tett feljelentés, illetve a múlt heti őrizetbe vételük után az illetékes bíróság első fokon nem helyezte őket vizsgálati fogságba, mivel a kirendelt bírónő nem látta indokoltnak az ellenük indított büntetőeljárást. Ellentmondást fedezett fel a SIS által benyújtott dokumentumok bizonyos dátumai között is.

A bírónő felfedezte, hogy a vizsgálati anyag szerint Kollárt 2020. július 8. óta figyelték meg, elvileg Pčolinský utasítása szerint, ám a SIS hivatalos feljegyzései alapján ez már júniusban is zajlott. Tovább bonyolítja a dolgot egy április 6-i dátum is, mely szintén egy SIS-feljegyzéshez kötődik. Eszerint pedig Kollár fizikai megfigyelését, tehát követését Pčolinský kezdeményezte - aki az előbb említett július 8-án véletlenül belebotlott az UFO étteremben.

Pčolinský a Dennjk N-nek ezt úgy magyarázta, hogy júniusban Kollár még nem volt megfigyelve, csak lehallgatva.

A megfigyelését szavai szerint az éttermi találka után rendelte el. Ott állítólag mindketten a családjukkal voltak és teljesen véletlenül szomszédos asztalnál foglaltak helyet. Pčolinský a testőrét kérdezte arról, hogy van-e jelen SIS-ügynök, aki Kollárt figyeli, és mivel nem volt, utasításba adta, hogy legyen.

Pčolinský tehát mindezekkel érvel, amikor azt próbálja kétségbe vonni, hogy közvetítőn keresztül elfogadott volna Kollártól egy rakás pénzt azért, hogy a megfigyelését felfüggesszék.

(Denník N)