Pčolinský szerint „hosszú volt, de kellemes” volt a kihallgatása – kiderült, rács mögött marad-e

camera

1

Pčolinský szerint „hosszú volt, de kellemes” volt a kihallgatása – kiderült, rács mögött marad-e

Fotó: TASR - archív 

Megosztás

A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) korábbi igazgatója, Vladimír Pčolinský szabadlábon védekezhet.

Ezt Pčolinský ügyvéde, Marián Bošanský közölte az éjszakai órákban. Pčolinskýt szombaton a NAKA zsolnai kirendeltségén hallhatták ki a Végkifejlet (Rozuzlenie) üggyel összefüggésben.

Pčolinský a többórás kihallgatás után azt mondta, „hosszú volt, de kellemes”.

„Szívesen beszélek a bűnüldöző szervek embereivel, szívesen elmagyarázok nekik dolgokat. Mert ez egy szörnyű félreértés. Olyan érzések van, hogy egyáltalán nem büntetőeljárásról van szó, hanem személyi változásokról a biztonsági egységeknél” – mondta.

Hozzátette, a kihallgatása után szabadon távozhatott, miközben a SIS igazgatóját, Michal Aláčot, aki a meggyanúsítás szerinti csoport hierarchiájában alatta helyezkedik el, továbbra is fogva tartják.

Pčolinský megjegyezte, Aláčcsal ellentétben neki jelenleg nincs semmilyen funkciója, ezért az ő esetében másról lehet szó.

„Számunkra ez egyáltalán nem logikus”- tette hozzá Pčolinský ügyvéde.

Ugyanebben az ügyben pénteken letartóztatták a SIS jelenlegi igazgatóját, Michal Aláčot, hogy ne befolyásolhassa a korrupciós ügyek nyomozását. A rendőrség 48 órán át tarthatja fogva, ez idő alatt a nyomozó az ügyésszel együttműködve dönthet a további fogvatartásról.

Mint ismert, csütörtökön több személy ellen eljárást indított a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében. Köztük van Peter Košč szökésben lévő vállalkozó, Vladimír Pčolinský, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt vezetője, Michal Aláč, az SIS jelenlegi igazgatója, Ján Kalavský, a NAKA volt munkatársa, és Martin Ciriak, az SIS volt munkatársa. A gyanú szerint a szervezet bűnözői csoport – amelynek élén Peter Košč állhatott – igyekezett megnehezíteni vagy megakadályozni egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarták a bűnüldöző szerveket. További két rendőrt gyanúsítottként őrizetbe vettek, valamint eljárás indult a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatója, Roman Konečný ellen is.


(aktuality..sk/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program