Pellegrini: Az illetékes szerveknek kell megvizsgálni Jaroslav Naď tevékenységét

camera

1

Pellegrini: Az illetékes szerveknek kell megvizsgálni Jaroslav Naď tevékenységét

Peter Pellegrini (Fotó: TASR) 

Megosztás

Az illetékes szervek megvizsgálják, hogy Jaroslav Naď tevékenysége jelent-e biztonsági kockázatot az állam számára. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő állapította meg a Biztonsági Tanács pénteki rendkívüli ülése után.

Az ülést azért hívta össze, mert felmerült a gyanú, hogy Jaroslav Naď tevékenysége miatt titkosított információk kerültek veszélybe.

A kormányfő hangsúlyozta: a Biztonsági Tanács ülésén nemcsak az üggyel kapcsolatos sajtóinformációkat beszélték meg. „A Biztonsági Tanács ülését azért hívtam össze, mert az illető úr tevékenysége, amely az elmúlt hónapban szünetelt, összetett problémát jelent, amely a védelem, a védelmi ipar és az állambiztonság kérdéseivel is összefügg. Ezért meg akartam róla győződni, hogy azok, akiknek lépniük kell az ügyben, megtették-e a szükséges lépéseket, és hogy minden úgy történik-e, ahogy kell” – mondta Pellegrini.

Elutasította, hogy politikai beavatkozásról lenne szó. „Kérem, ne úgy állítsák be a dolgokat, mintha az állam egy ártatlan polgárra támadt volna” – hangsúlyozta.

A politikai beavatkozás lehetőségét Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter és Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány is elutasította. Hangsúlyozták, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója és a felügyelő ügyész eljárása független volt. „Ha a nyomozó büntetőeljárást indított az ügyben, feltételezem, hogy megvolt rá az oka”- mondta Saková. A Biztonsági Tanács ülésén elhangzott információkat nem pontosították. Lučanský szerint azonban érdemes volt összehívni az ülést. „Úgy gondolom, hogy azoknak az információknak, amelyeket én most először hallottam, el kellett hangozniuk, és ezeket át kellene vizsgálni” – mondta.

A Biztonsági Tanács rendkívüli ülését Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő hívta össze, mivel felmerült a gyanú, hogy Jaroslav Naď, az OĽaNO tagjának a tevékenysége miatt titkosított információk kerültek veszélybe. A NAKA nyomozója szerint Jaroslav Naď titkos információkat kért ki a Szlovák Köztársaság érdekeinek védelmére hivatkozva, majd illetékteleneknek kiszivárogtatta azokat.

Jaroslav Naď a gyanú szerint bűncselekményt követett el azzal, hogy valakinek a „biztonsági szférából” kérdéseket tett fel a GRU volt orosz hírszerző tisztje, Szergej Szkripal ügyével kapcsolatban. Az eset bejelentője Ján Balciar, a katonai hírszerzés főnöke, aki már egy másik ügyben is feljelentést tett Naď ellen, az illető vállalkozásával kapcsolatban. A gyanúsított abszurdnak és megalapozatlannak tartja a vádat. Szerinte Balciar bosszút akar állni rajta, amiért korábban felhívta a figyelmet a vagyoni helyzetére.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program