Pellegrini Azerbajdzsánba és Kazahsztánba látogat novemberben

2018. november 6. - 14:42 | Belföld

Peter Pellegrini kormányfő november 12. és 14. között először vesz részt hivatalos látogatáson Azerbajdzsánban, majd 15-16. között Kazahsztánba is elutazik.

Pellegrini Azerbajdzsánba és Kazahsztánba látogat novemberben
Fotó: TASR

Erről keddi ülésén döntött a kormány. A látogatások célja a kapcsolatok és az országok közötti, bizonyos szektorokra fókuszáló együttműködés elmélyítése. A kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése mellett a látogatással Szlovákia megerősíti, hogy érdekében áll kiterjeszteni a kapcsolatokat a közép-ázsiai országokkal.

A látogatásról szóló javaslatot a külügyminisztérium terjesztette a kormány elé. A tárca szerint az út különleges politikai és üzleti-gazdasági jelentőséggel bír, valamint összhangban van Szlovákia nemzetközi prioritásaival is. A kétoldalú kapcsolatok mellett a partnerek a nemzetközi témákat is érinteni fogják. „A közelgő szlovák EBESZ-elnökségre tekintettel szó lesz a dél-kaukázusi régió helyzetéről is” – tájékoztatott a külügyminisztérium.

Kazahsztáni látogatásának célja, hogy kormány szintű egyezség szülessen a kölcsönös kereskedelem fellendítéséről, illetve hogy elinduljon a tárgyalás a fosszilis tüzelőanyagok exportjának perspektívájáról a Kazah Köztársaságból az EU-tagállamok energetikai piacára” – tájékoztatott a külügyi tárca, amely a kormány elé terjesztette a hivatalos látogatásról szóló javaslatot.

TASR