Pellegrini engedélyt adott rá, hogy nem hitelesített gyógyszert kapjon négy súlyosan beteg gyerek

2020. március 5. - 12:24 | Belföld

Peter Pellegrini miniszterelnök, aki egyúttal az egészségügyi tárcát is vezeti, csütörtökön aláírta az engedélyt, amely lehetővé teszi, hogy nem hitelesített gyógyszert adjanak be négy gyereknek, akik 1-es típusú spinális izomatrófiában szenvednek.

Pellegrini engedélyt adott rá, hogy nem hitelesített gyógyszert kapjon négy súlyosan beteg gyerek
Fotó: TASR

Pellegrini ezt a kormányülés előtt jelentette be azzal, hogy a szülők aztán kérvényezhetik az egészségügyi biztosítótól az összeg átfizetését. Elmondása szerint az Általános Egészségbiztosító (VšZP) pozitívan bírálhatja el az ügyet.

„Mivel sikerült olyan orvosokat összecsoportosítani, akik kérvényezték a nem hitelesített gyógyszer használatát, mind a négy gyerek esetében aláírtam az engedélyt azzal, hogy a felelősséget az orvos vállalja” – nyilatkozta Pellegrini, majd hozzátette: telefonált az Általános Egészségbiztosító vezérigazgatójával, Ľubica Hlinkovával, aki az elkövetkező napokban találkozik a gyógyszerkészítővel, valamint a szülőkkel.

Szlovákiában létezik gyógyszer a betegségre, viszont egy új amerikai gyógykezelésről is tudni lehet. A gyógyszert egy életben egyszer lehet beadni, amíg a gyerek el nem éri a kétéves kort. Ez azonban több mint 2 millió euróba kerül.


TASR/para