Pellegrini: Felkészültünk arra, hogy kiszűrjük a koronavírussal fertőzötteket

2020. február 14. - 16:57 | Belföld

Szlovákia felkészült arra, hogy kiszűrje a koronavírussal fertőzött személyeket a Vyšné Nemeckénél lévő határátkelőn. Peter Pellegrini miniszterelnök és Denisa Sakova belügyminiszter (mindketten Smer-SD) közölte ezt, miután pénteken részt vettek egy gyakorlaton.

Pellegrini: Felkészültünk arra, hogy kiszűrjük a koronavírussal fertőzötteket
Fotó: TASR

„Tanúi lehettünk annak, hogy a gyakorlat sikeres volt, és hogy minden szükséges felszerelésünk megvan ahhoz, hogy kezelni tudjunk egy ilyen helyzetet a határátkelőn" - mondta Pellegrini, és hozzátette, hogy a schengeni határon zajló gyakorlaton több részleg is együttműködött. „A határőrök és a rendőrség mellett jelen vannak az idegenrendészet egységei, valamint a nagymihályi kórház egészségügyi készenléti egységei is, vagyis több olyan szervezet gyakorlatozik együtt, amelyeknek szükség esetén azonnal reagálniuk kell” - magyarázta.

Hozzátette, azt egyelőre nem döntötték el az illetékesek, hogy intenzíven és rendszeresen ellenőrizni fognak-e minden, az ezen a határátkelőhelyen az országba érkező személyt. „Az országos tiszti főorvossal közösen fontolóra vesszük, hogy a schengeni határátkelőhelyeken ellenőrizni fogjuk-e minden egyes belépő személy testhőmérsékletét, ahogyan egyes országok nemzetközi repülőterein teszik. Eldöntjük, hogy szükség van-e erre" - mondta. Kijelentette, ha Szlovákia úgy dönt, hogy bevezeti ezeket az intézkedéseket, minden szükséges felszerelés rendelkezésre áll, hogy a vizsgálatokat az útlevél-ellenőrzés során elvégezzék.


TASR