Pellegrini feltett egy szúrós kérdést Kiskának (VIDEÓ)

2020. március 4. - 19:32 | Belföld

Peter Pellegrini (Smer-SD) korábbi kormányfő egyetért a Za ľudí elnökével, Andrej Kiskával abban, hogy az új kormánynak erkölcsileg hitelesnek kell lennie.

Az exminiszterelnök a közösségi oldalán közölt videóban megkérdezte Kiskától, hogy valóban „a legnagyobb maffiák barátjával” akarja-e megváltoztatni a Szlovákiáról alkotott képet.

„Meg szeretném kérdezni Kiska úrtól, hogy valóban a legnagyobb maffiák barátjával akarja-e megváltoztatni a Szlovákiáról alkotott képet, és amennyiben igen, közösen meg kell kérdeznünk, mégis milyen képe lesz Szlovákiának, merthogy az erkölcsi hitelességtől ez eléggé messze áll” – mondta a videóban Pellegrini, utalva a Sme rodina elnökére, Boris Kollára, akivel szemben Kiskának is vannak fenntartásai.

Pellegrini megjegyezte, hogy Kollár a második legnagyobb alkotmányi funkció iránt érdeklődik. A videóban egy fényképet is felmutat, amelyen Boris Kollár látható az elítélt Juraj Ondrejčákkal (Piťo), a pozsonyi alvilág korábbi fejével.

Andrej Kiska az államfővel való egyeztetés után jegyezte meg, hogy készek állnak segíteni, hogy stabil és erős kormányt alakítsanak, de elvárják, hogy a leendő kormány szakmailag és erkölcsileg hiteles legyen. A Sme rodina elnökével, Boris Kollárral kapcsolatban elmondta, vannak fenntartásai vele szemben, és tény, hogy a nélkülük alakuló kormányt részesítené előnyben, de a döntés Matovičnak kezében van. „Meg voltam győződve arról, hogy ha lehetséges, Kollár úr nélkül kellene kormányt alakítani, de a döntés Matovič úron áll” – mondta.

Pellegrini kérdésére Kiska egyelőre nem válaszolt, Kollár pedig csak annyit mondott, „nem szeretne ilyen hülyeségre reagálni. Mint mondja, a felrótt ügyeket már ezerszer megmagyarázta. „Magyarázzák meg ők a saját maffiáikat” – szúrta oda Kollár. A Sme rodina elnöke egyúttal azt üzente Pellegrininek, a kormányának március elsejétől már nincs legitimitása, éppen ezért vissza kellene vonulnia.

Kollár egyúttal arra figyelmeztette Pellegrinit, figyeljen oda arra, hogy mit ír alá a szombati parlamenti választások után, szerinte ugyanis az lesz az első, amit az új kormány ellenőrizni fog.


(TASR)