Pellegrini Kažimírt jelöli a Szlovák Nemzeti Bank igazgatói posztjára

2018. november 28. - 11:06 | Belföld

Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) Peter Kažimír pénzügyminisztert (Smer-SD) jelöli a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatói posztjára – árulta el szerdán, a kormány ülése előtt. 

Pellegrini Kažimírt jelöli a Szlovák Nemzeti Bank igazgatói posztjára
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

Pellegrini megerősítette, hogy a kormány szerdai ülésén be szeretne mutatni egy anyagot, amelyben Kažimírt jelöli az NBS igazgatói posztjára. A döntését azzal indokolta, hogy szereti, ha szakemberek töltik be a funkcióikat. „Másrészt viszont sajnálattal jelölöm Kažimírt erre a posztra, akit egyébként egy nagyon jó szakembernek tartok" – mondta Pellegrini, aki szerint nagy veszteség lenne Kažimír távozása a pénzügyi tárca éléről. A kormányfő véleménye szerint Kažimír minden feltételt teljesít ahhoz, hogy az NBS igazgatója lehessen.

„A miniszter jelölése nem jelenti egyértelműen azt, hogy ő lesz a Szlovák Nemzeti Bank igazgatója, és hogy távozik a tárca éléről. Az utódjáról éppen ezért csak az után nyilatkoznék, hogy megürült a miniszteri poszt" – mondta Pellegrini.

Mint ismert, a Szlovák Nemzeti Bank igazgatója, Jozef Makúch kedden bejelentette lemondását. Az igazgató márciusban távozik a hivatalából, megbízatási ideje 2021-ben járt volna le.

Makúch szeptemberben újságírók előtt kijelentette: gondolkodik rajta, hogy nem kellene-e még a jelenlegi parlamentnek új igazgatót választania. Hozzátette: aggódik a jövőbeni politikai stabilitás miatt.

„Hogy a Szlovák Nemzeti Bank ne váljon a politikai viták részesévé, azon tűnődöm, nem lenne-e jobb a központi bank számára, ha stabil igazgatója lenne. Ebben még tisztán kell látnom. Ez az én személyes felelősségem a nemzeti bankkal szemben”

– fejtegette az NBS igazgatója. Hozzátette: 2021-ben a politikai környezet nagyon hektikus lehet majd, ezért felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e jobb, ha a nemzeti bank új igazgatója még a parlamenti választások előtt elfoglalná a helyét. Úgy véli, ezáltal megerősítenék a bank függetlenségét.

Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminisztert érdekli a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatói posztja. Erről a pénzügyi tárca tájékoztatott kedden azután, hogy a jelenlegi igazgató, Jozef Makúch bejelentette lemondási szándékát. Kažimír hozzátette: befejezné az aktív politizálást.


(TASR)