Pellegrini nem akar előrehozott választásokat, de nem tudja, mi lesz

2019. március 26. - 15:00 | Belföld

A kormánypártok vezetői a koalíciós tanács keddi ülésén nem beszéltek az előrehozott választásokról.

Pellegrini nem akar előrehozott választásokat, de nem tudja, mi lesz
Peter Pellegrini (Fotó: TASR)

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő arról tájékoztatta a sajtót, hogy ez a forgatókönyv egyelőre kizárható.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke hozzátette: a koalíciós partnerek egyelőre az aktuális parlamenti üléssel kapcsolatos lépésekben egyeztek meg. „A parlament teljesen működőképes, készek vagyunk törvényeket hozni” – tette hozzá.

Pellegrini szerint a koalíciós tárgyalások folytatódni fognak, és egyelőre senkinek sincs felhatalmazása arra, hogy ezek eredményeiről tájékoztasson.

A koalíciós tanács kedden reggel ült össze. Néhány óra után a tárgyalást megszakították, mivel összeült a képviselői grémium. Ezt követően a koalíciós partnerek folytatták a tárgyalást. A koalíción belül főleg az SNS javaslatai és az Egyesült Államokkal való védelmi együttműködésről szóló megállapodás miatt feszült a viszony. Az SNS elutasítja a megállapodást, a másik két koalíciós partner szerint viszont tárgyalni kellene róla, hiszen a megállapodás végső változatában még nem egyeztek meg.

Pellegrini az amerikai megállapodással összefüggésben kijelentette: nem tetszik neki, hogy a kormány eltávolodik a prioritásoktól, és nem a Szlovákiát sújtó valódi problémákkal törődik. Nem zárta ki az előrehozott választások lehetőségét sem. Az SNS azt üzente neki, hogy csak véletlenül lett kormányfő, és ha az előrehozott választást tartja az egyedüli megoldásnak, támogatják őt. A Híd a tárgyalás szükségességét hangsúlyozta.

A koalíció tárgyal az alkotmánybíró-jelöltekről is, akiket a parlamentnek a most kezdődő ülésen kellene megválasztania. A kormánypártok egyelőre nem egyeztek meg a nevekben, kérdéses a választás módja is, vagyis hogy titkos lesz-e, vagy nyilvános.

(TASR)