Pellegrini odapörkölt Kiskának: "Ne mocskolja be Šefčovič nevét!"

2019. március 7. - 11:55 | Belföld

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő kiállt Maroš Šefčovič elnökjelölt mellett, aki a Smer-SD támogatásával indul az államfőválasztáson.

Pellegrini odapörkölt Kiskának: "Ne mocskolja be Šefčovič nevét!"
Fotó: TASR

Egyben bírálta Andrej Kiska államfőt a Šefčovičról mondott kijelentései miatt, és felszólította őt, hogy ne mocskolja be a diplomata nevét. A kormányfő a Kiska által közzétett videóra reagált.

„Arrogáns módon, méltatlanul, az asztalon ülve egy olyan helyiségben, ahol a legfontosabb látogatókat szokás fogadni, lejáratja Maroš Šefčovičot, ráadásul a végén közvetve megfenyegeti őt a diplomata karrierjével összefüggésben. Ezt úgy tekintem, mint ami túllépi az illendőség minden határát” – fogalmazott Pellegrini, hozzátéve: Kiska kijelentését tiszteletlenségnek tartja egy sikeres diplomata munkásságával szemben.

A miniszterelnök megállapította, hogy a KTAG cég adócsalásával kapcsolatos egész ügyet maga az államfő nyitotta meg, ezért szerinte Kiskának inkább az adóügyeit kellene megmagyaráznia, ahelyett, hogy bemocskolja Šefčovič nevét. „Annál is inkább, mert Maroš Šefčovič neve egyetlen üggyel összefüggésben sem merült fel, ezért az elnök úr számára morális példa lehetne” – fűzte hozzá. A kormányfő általában is bírálta Kiska álláspontját, a „keddtől csütörtökig” végzett munkáját, illetve azt is, hogy nem járult hozzá a társadalmi megbékéléshez. „Ellenkezőleg, amikor csak tudott, olajat öntött a tűzre, hogy még inkább felkorbácsolja az indulatokat” – mondta Pellegrini.

Hozzátette: azt várta, hogy Kiska inkább a szélsőséges nézeteket valló jelöltekkel kapcsolatban fog állást foglalni. „Azokkal szemben, akik tagadják a múltunk tradícióit és értékeit, akik elkenik a második világháború szörnyűségeit, vagy viccet csinálnak a jelöltségből és akik komoly veszélyt jelenthetnek országunk demokratikus irányára” – hangsúlyozta a kormányfő.

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke kedden az őt államfőjelöltként támogató Smer retorikáját átvéve elkezdte hangzotatni, hogy Andrej Kiska és Zuzana Čaputová már előre megegyeztek arról, hogy utóbbi majd kegyelemben részesíti a leköszönő elnököt, akinek a cégét adócsalással gyanúsítják.

Kiska szerdán a Facebookon közzétett videójában reagált Šefčovič szavaira.

"Úgy tűnik, Šefčovič úr átveszi annak a pártnak a manírjait, amely a választási kampányát fizeti" - értékeli a Smer jelöltje által elmondottakat Kiska, majd leszögezi: "Nincs miért kegyelemért folyamodnom, és nem fogok kegyelmet kérni. Sem ma, sem holnap, soha. Azt tanácsolnám Šefčovič úrnak, hogy talán többet gondolhatna jövőjére és jó hírnevére sikeres karrierdiplomataként, ha nem nyeri meg az elnökválasztást."

TASR/para