Pellegrini: Soha nem kértem semmit Monika Jankovskától Marian Kočner érdekében

2020. november 26. - 15:54 | Belföld
Pellegrini: Soha nem kértem semmit Monika Jankovskától Marian Kočner érdekében
-illusztráció- (Fotó: TASR)

„Nem tudok róla, hogy bármilyen formában beszéltem volna vele erről”

– mondta Pellegrini csütörtökön az újságíróknak. Hozzátette: ha igaz, hogy Monika Jankovská befolyásolni akarta a bíróság döntését, akkor bűncselekményt követett el. Bevallása szerint nyugodtan alszik, mert soha nem buzdította a volt államtitkárt arra, hogy bármi olyat tegyen, ami Marian Kočner érdekeit szolgálta volna.

A volt kormányfő elmondta: hivatalos munkaértekezleteken bizonyára többször is találkoztak Monika Jankovskával, de nem emlékszik minden egyes párbeszédük tartalmára.

Pellegrini bevallása szerint miniszterelnökként mindent meg akart tenni azért, hogy a törvényt mindenkire egyformán alkalmazzák. Hozzátette: a Smer-SD székházában soha nem találkozott Norbert Bödör vállalkozóval sem. Megjegyezte, hogy tekintettel a pártvezetéshez fűződő viszonyára nem volt jelen minden egyes megbeszélésen, és ezt utólag pozitívan értékeli.

Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár szerdán beismerő vallomást tett a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói előtt. A terhelt részletesen vallott azokról a bűncselekményekről, amelyek elkövetésével vádolják őt. Aprólékos információkat közölt az egyes vádpontokhoz köthető személyekről, köztük Marian Kočner vállalkozóról is. A Vihar fedőnevű rendőrségi akció után őrizetbe vett Monika Jankovská ellen korrupciós bűncselekmények ügyében folyik eljárás.

TASR