Pellegrini Strasbourgból üzent Dankóéknak, nem lesz változás a külpolitika terén

2019. március 12. - 17:59 | Belföld

Peter Pellegrini (Smer-SD) kedden az Európai Parlamentben (EP) kijelentette: amíg betölti a jelenlegi tisztségét, Szlovákia nem hajlik el az Európa- és NATO-párti irányvonaltól.

Pellegrini Strasbourgból üzent Dankóéknak, nem lesz változás a külpolitika terén
Fotó: tasr

A szlovák kormányfő ezt azután közölte, hogy beszédet mondott az uniós törvényhozásban Szlovákia unión belüli helyzetéről, illetve az EU előtt álló víziókról és kihívásokról. A miniszterelnök az EU 18. vezetője volt, akit az EP-képviselők meghívtak, hogy a plénum előtt ismertesse az országáról szóló jelentést.

Az EP-képviselők és az Európai Bizottság tagjai előtt elmondott beszédét követően a kormányfő rövid sajtótájékoztatót tartott Antonio Tajanival, az EP elnökével közösen. A TASR felhívta Pellegrini figyelmét, hogy míg ő kormányfőként az EP-ben az európai egység és együttműködés fontosságáról, valamint Szlovákia egyértelmű Európa-pártiságáról beszél, addig a hazai politikai színtéren egyes kormánypárti képviselők, illetve koalíciós partnerek kétségbe vonják a Szlovák Köztársaság elkötelezettségét az EU és a NATO iránt. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy tisztában van ezzel a jelenséggel. Rámutatott, hogy Szlovákia külpolitikai irányvonala a múltban soha nem képezte politikai vita tárgyát, még az ellenzék és a koalíció között sem.

„Ma azonban sajnálattal meg kell állapítanom, hogy a politikai spektrumon belül kezdenek eltérni a nézetek. Az egyéni vélemények mellett néhány politikai csoportosulás részéről is azt látom, hogy Szlovákia számára más külpolitikát képzelne el” – mondta. Hangsúlyozta viszont, hogy amíg ő lesz a kormányfő, nem engedi meg, hogy a jelenlegi helyzeten bármit változtassanak.

„A kormány a felelős az országunk külpolitikájáért. Nem engedem, hogy Szlovákia bármilyen módon elkanyarodjon a világos Európa- és NATO-párti irányvonaltól” - hangsúlyozta a kormányfő.

TASR