Pellegrini szerint a 2019-es közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz

2018. november 20. - 15:07 | Belföld

A 2019-re szóló közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz. Ezt szeretné elérni az a törvénymódosító javaslat, amelyet a parlament legközelebbi ülésére fognak beterjeszteni.

Pellegrini szerint a 2019-es közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz
Fotó: TASR/Martin Baumann

Mindezt Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) árulta el kedden, a kormány tárgyalása után.

„A harmadik negyedévre szóló elemzések és előrejelzések alapján optimisták lehetünk Szlovákia gazdaságát illetően. Mindezt figyelembe véve úgy döntöttünk Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel, hogy az ország kicsit bátrabb lehet a jövő évi állami költségvetés tervezésénél"

– mondta a kormányfő.

„Úgy döntöttünk, hogy ma délután egy órakor, a pénzügyekért felelős parlamenti bizottság ülésén beterjesztünk egy költségvetési javaslatot, amelynek értelmében a kormány Szlovákia történelmében először kiegyensúlyozott költségvetéssel gazdálkodhat. Ez azt jelenti, hogy 2019-re a veszteség 0,0 százalék lenne, tehát most először nem költenénk többet, mint amennyi összeg befolyik az államkasszába"

– hangsúlyozta.

Pellegrini szerint a kormány célja már más, mint akkor volt, amikor a bruttó hazai termék tervezett vesztesége 0,1 százalék volt.

„Kiegyensúlyozott költségvetéssel indulunk neki a tárgyalásoknak, ami nagy pillanat Szlovákia történelmében. Sokkal hamarabb értük el ezt az állapotot, mint gondoltuk volna. Mindezt a gyorsan fejlődő gazdaságnak köszönhetjük"

– jegyezte meg Pellegrini.

Azt is hozzátette, hogy a változások nem lesznek negatív hatással egyik tárca érdekeire sem. „Minden tervet finanszírozni tudunk, és emellett nulla százalékos hátránnyal gazdálkodhatunk" – zárta Pellegrini.

TASR