Pellegrini szerint felesleges a kormány egyetlen tagját leváltani, lemondásra szólította fel a kormányfőt!

2021. szeptember 16. - 10:58 | Belföld

Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke csütörtökön visszavonta Mária Kolíková igazságügyi miniszter leváltásáról szóló javaslatot.

Pellegrini szerint felesleges a kormány egyetlen tagját leváltani, lemondásra szólította fel a kormányfőt!
Fotó: TASR

Pellegrini szerint a rendőrségnél kialakult súlyos helyzetre tekintettel felesleges a kormány egyetlen tagját leváltani, ezért lemondásra szólította fel Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt.

A Hlas elnöke kijelentette, megkezdik az aláírásgyűjtést a kormányfő leváltását célzó rendkívüli ülés összehívására.

„Egyetlen megoldás erre a helyzetre, ha a miniszterelnök lemond, és ezáltal az egész kormány is” – mondta Pellegrini. Az indítványt rögtön a szükséges 30 aláírás megszerzése után benyújtja a parlamentben.

Az egykori kormányfő azt állítja, Heger tudott a rendőrségen belül kialakult súlyos helyzetről és nyomozások befolyásolásának gyanújáról, ezért is hívta össze a politikai és rendőrségi vezetők titkos találkozóját a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) épületében, ezt követően azonban nem tett semmit és a manipuláció folytatódott.

Pellegrini egyes kiszivárgott dokumentumokra hivatkozott, amelyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói megvádolásának okairól írnak.

„Ezt nem lehetett olvasni. Ez egy ocsmányság volt” – közölte Pellegrini.

Azt állítja, hogy egyes lehallgatások kapcsán arról írnak, ahogy „az emberek egy csoportja arról beszél, kit intéz el”, hogyan állítja össze a vádakat, hogyan húzzák rá valakire a korrupciót, hogy ezzel a speciális ügyészség és ennek vezetősége foglalkozzon. Pellegrini nem hiszi, hogy ez mind az érintett nyomozók fejéből pattant ki. Arra szólította fel őket, hogy vallják be, kitől kapták az utasításokat.

Szerinte erről a legnagyobb valószínűséggel tudott a politikai csúcsvezetés, Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert is beleértve. Feltételezi, hogy felülről kapták az utasításokat. Kolíková és Mikulec leváltásának ezért szerinte nincs értelme.

Az elmúlt időszakban a biztonsági erők több tagját is letartóztatták. Legutóbb hétfőn került erre sor. A belső ellenőrzési hivatal (ÚIS) nyomozója a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) több tagját letartóztatta. A vád hivatali hatáskörrel való visszaélés, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása. Egyeseket a tanúvallomások igazságtartalmának a befolyásolásával gyanúsítanak. Mindegyikük előzetes letartóztatásban van. Több politikus a történtekkel kapcsolatban rendőrségen belüli háborúról beszél.

Kapcsolódó cikkek:

TOTÁLIS HÁBORÚ A RENDŐRSÉGEN: Vizsgálati fogságba helyezték a NAKA legnagyobb nyomozóit

Rácsok mögött tartják a belső ellenőrzés ideiglenes vezetőjét és egy harmadik NAKA-nyomozót is!

"Amit a NAKA nyomozói tettek, az nem bűncselekmény. Kérdés, hogy ezt melyik bíróság állapítja meg" - mondta az ügyvédjük


Heger összehívta a Biztonsági Tanácsot a rendőrháború miatt


(TASR)

Címkék: Peter Pellegrini