Pellegrini szerint a gázellátást tekintve Szlovákia nagyon jól felkészült a télre

2018. december 3. - 21:06 | Belföld

Szlovákia nagyon jól el van látva gázzal a téli időszakra – jelentette ki egy hétfői sajtótájékoztatón Peter Pellegrini kormányfő azt követően, hogy Peter Žiga gazdasági miniszterrel közösen tárgyalt a gázipari vállalatok képviselőivel a téli gázellátás folyamatosságáról, illetve az esetlegesen felmerülő problémák megoldásáról.

Pellegrini hozzátette: Szlovákia sokkal felkészültebb, mint 2009-ben, illetve az utána következő években volt, amikor ingadozott a gázellátás. Azóta rengeteg új intézkedést hoztak, hangsúlyozta a kormányfő.

Pellegrini szerint Szlovákia annyi tartalékkal rendelkezik, hogy a gyártási folyamat során gázt használó üzemek és a háztartások még akkor is átvészelnék a téli időszakot, ha Oroszország felől kevesebb gáz érkezne, vagy netán teljesen elzárnák a gázcsapot.

Žiga azzal egészítette ki a kormányfő szavait, hogy a gázellátás Oroszországból Ukrajnán keresztül normál üzemmódban folyik, és arra nincsenek hatással sem az üzleti kapcsolatok, sem a politikai, illetve háborús körülmények. „Ennek ellenére ellenőrizni akartuk, hogyan járnánk el abban az esetben, ha a gázellátás bármilyen okból leállna” – pontosított Žiga.

A miniszter elmondása szerint az elmúlt húsz évre jellemző átlaghőmérsékletek mellett megközelítőleg száz napig, vagyis március közepéig tudnák problémamentesen biztosítani a gázellátást. Ján Valko, a Szlovák Gázművek (SPP) igazgatótanácsának elnöke hozzátette: az 1,35 milliárd köbméter térfogatú tárolóegységek telítettsége mintegy 80%-os. Megerősítette, hogy ez a mennyiség a szokásos időjárási körülmények mellett mintegy száz napra elegendő. „Ha nem kerül sor szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokra, képesek leszünk garantálni a gázellátást a védett fogyasztók és a többiek számára is” – zárta az igazgatótanács elnöke.

TASR