Pellegrini szerint a történelem szemétdombján a helyük azoknak, akik megkérdőjelezik az SzNF-t

2018. augusztus 29. - 16:46 | Belföld

A szlovák nemzeti felkelés 74. évfordulója alkalmából több politikus is elmondta véleményét az 1944-ben történt eseményekről.

Pellegrini szerint a történelem szemétdombján a helyük azoknak, akik megkérdőjelezik az SzNF-t
Fotók: TASR - további képekért kattints!

Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök azt üzente, a történelem szemétdombján a helyük azoknak, akik megkérdőjelezik a szlovák nemzeti felkelést, szerinte ugyanis többen még ma is kételkednek benne, vagy egyszerűen nem vesznek róla tudomást.

„Megsértik önöket az emberek, akik nem tudják, mi történt 1944-ben. El akarják ferdíteni a történelmet, de ezt mi nem hagyjuk. Megvédjük a szabadságot, amit kiharcoltak nekünk. Ezeknek az embereknek a történelem szemétdombján a helyük, és nincs joguk a nyilvánosság elé állni. És köszönöm Besztercebánya megye lakosainak, hogy tavaly kizárták az ilyen embereket” – hangsúlyozta Pellegrini a besztercebányai SzNF múzem előtt mondott beszédében, utalva a tavalyi megyei választásokra, amelyet „kis SzNF-nek” nevezett.

Pellegrini beszédében megemlékezett azokról, akik szembeszálltak a fasizmussal, a nácizmussal és a diktatúrával, és „volt elég bátorságuk, hogy harcoljanak a szabadságért, közben pedig tudták, talán sosem térhetnek haza”.

„Manapság már el sem tudjuk képzelni, milyen borzalmas lehetett, amikor a faluba fényes nappal betör a fasiszták bandája, és gondolkodás nélkül lemészárolnak mindenkit, akit látnak. Nagyon tisztelem azokat az embereket, akik ezeket a borzalmakat átélték” – tette hozzá a kormányfő.

Pellegrini hangsúlyozta, Szlovákia-szerte találhatók olyan helyek, amelyek arról tanúskodnak, hogy a szlovákiaiak sosem fogadják el a szolgaságot, az elnyomást és az igazságtalanságot, éppen ezért „mindig védeni fogjuk a hagyományainkat, a kultúránkat, és senkinek nem engedjük, hogy olyan módon tapossa el a történelmünket, mint ahogy azt a fasiszta rezsim megpróbálta.

Kiska: Mindennapi tetteink tükrözzék a SzNF üzenetét

Andrej Kiska köztársasági elnök szerint a szlovák nemzeti felkelés üzenetét nemcsak évente egyszer, a megemlékezéseken kell érzékeltetni, hanem a mindennapi cselekedeteink közben is.

„74 évvel ezelőtt bátor férfiak és nők felvették a harcot a fasiszta és náci ideológiával szemben Szlovákiában. Úgy döntöttek, harcolnak a rezsim ellen, amely halálra ítélte a lakosságot a koncentrációs táborokban. Ezek a férfiak és nők szembeszálltak az államhatalommal, amely bábbá vált, és hagyta, hogy kihasználják és megalázzák Szlovákiát. Szembeszálltak az állammal, hogy megvédjék hazájuk jövőjét, valamint az embereket, akik ott éltek” – jelentette ki az államfő.

Bugár: Csak annak a nemzetnek van jövője, amely nem felejti el a múltját

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint az évfordulók alkalmából lehetőség nyílik arra, hogy gyermekeinknek is elmondjuk a SzNF igaz történetét, így gátolva a fasiszta szlovák állam dicsőítésének terjedését.

Augusztus végén több fontos történelmi eseményről és évfordulóról is megemlékezünk, melyek ösztönözhetnek minket arra, hogy elgondolkozzunk a múltról és tanuljunk belőle. Csak annak a nemzetnek van jövője, amely nem felejti el a múltját és képes tanulni belőle – írta közösségi oldalán Bugár.

Danko: Nem engedhetjük, hogy ilyen végzetes veszteség következzen be a történelmi emlékezetben

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke szerint szinte minden egyes szlovákiai családnak megvan a saját története a második világháborúból, időnként mégis közömbösség tapasztalható a társadalomban ezzel kapcsolatban. Danko hangsúlyozta, nem engedhetjük, hogy ilyen végzetes veszteség következzen be a történelmi emlékezetben.

„Minden oldalról nyomást gyakorolnak ránk, és megpróbálnak manipulálni, megkérdőjelezni. Éppen ezért egyre intenzívebben kell megvédenünk az igazságot, releváns információkra hivatkozva megmagyarázni azt” – húzta alá.

"Néhányan megfeledkeztek arról, mennyire örültek amikor Gorbačov Reagennel találkozott. Miért nem kéne ugyanúgy örülnünk a Putyin-Trump találkozónak? Imádkozzunk, hogy a nagyhatalmak párbeszédeket folytassanak, hogy ezáltal a kisebb nemzetek – mint mi is – fejlődhessenek" – tette hozzá.

Gál: Védjük meg, amit elődeink kiharcoltak nekünk!

Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter szerint a szlovák nemzeti felkelés a legjelentősebb antifasiszta cselekedet volt a történelmünkben, és fontos, hogy megvédjük, amit az elődeink kiharcoltak nekünk.

Gál hozzátette, akkoriban több tízezer embert sikerült mozgósítani, ezért fontos, hogy most is megmozduljunk – csak fegyverek és erőszak nélkül.

„Tisztelem azokat a hősöket, akik a legnagyobb értéket áldozták fel ezekért az eszmékért: az életüket. Bátorságuk és eltökéltségük abból a célból, hogy megállítsák a rosszat, számunkra üzenet és kötelezettségvállalás is egyben annak érdekében, hogy semmi hasonló ne ismétlődhessen meg többé” – írta a miniszter a közösségi oldalán.


TASR/parameter

Címkék: SNP, SzNF, megemlékezés