Pellegrini szerint a Trnka-Počiatek videóval kapcsolatban a rendőrségnek kéne vizsgálódnia

2019. november 29. - 20:08 | Belföld

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő nem tud semmit azokról a körülményekről, amelyekről a Dobroslav Trnka volt főügyész és Ján Počiatek (Smer-SD) volt pénzügyminiszter közötti beszélgetést rögzítő videóban esik szó.

A miniszterelnök szerint az elhangzottakat a videó szereplőinek kellene tisztázniuk. A TASR hírügynökséget Patrícia Macíková, a kormányfő szóvivője tájékoztatta pénteken.

Pellegrini szerint a felvételt a bűnüldöző szerveknek kell kivizsgálniuk.

„A kormányfő álláspontja változatlan. Biztosít mindenkit, hogy ahogy a múltbéli ügyek esetében, úgy ebben az ügyben is szabad kezet kap a rendőrség és az ügyészség, legalábbis amíg ő áll a kormány élén”

– közölte a szóvivő.

A Denník N által nyilvánosságra hozott felvételen a volt miniszter a Lemikon-ügyben folytatott médiastratégiáról egyeztet Trnkával, majd megkérdezi a főügyésztől, hogy miután rendkívüli jogorvoslatért folyamodott, meddig fog még tartani az eljárás a Legfelsőbb Bíróságon. Azt kéri tőle, hogy húzzák el az eljárást.

A Lemikon és a Tipos állami cég perében Szlovákia mintegy 13 millió eurót veszített.

TASR