Pellegrini: Szlovákia az EU legintegráltabb államai közé tartozik

Szlovákia az Európai Unión belül a legintegráltabb államok közé tartozik, és ezt a pozíciót tovább akarja erősíteni. Ezt Peter Pellegrini kormányfő jelentette ki kedden az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján, ahol előtte beszédet is mondott.

Pellegrini: Szlovákia az EU legintegráltabb államai közé tartozik
Fotó: TASR

Pellegrini hangsúlyozta: elengedhetetlen, hogy meggyőzzük az állampolgárokat arról, hogy minden nap küzdeni kell a demokráciáért, a szabadságért és az értékekért. Úgy véli, ennek a harcnak a folytatása az EU-tagállamok vezetőinek a feladata. Szlovákia elmondása szerint az egyik legintegráltabb ország az unión belül, és ezt a pozíciót tovább akarja erősíteni.

„Szlovákia olyan unióban hisz, amely egységes, prosperáló és biztonságos, olyan unióban, amely globális jelentőségű, tiszteletnek örvendő játékos, olyan unióban, amely őszinte a polgáraival szemben és olyan unióban, amelynek számít a jövője” – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: az európai állampolgárok bizalmára különösen nagy szükség van, hiszen a világnak egyre növekvő hibrid fenyegetésekkel kell szembenéznie. 

Antonio Tajani, az EP elnöke megjegyezte, hogy mennyire fontos beszélgetni a miniszterelnökökkel Európa jövőjéről. Megemlített néhány jövőbeni tervet is, például az Európai Parlament megerősítését, vagy a migrációról szóló megállapodást. Szót ejtett továbbá az emberi jogok védelméről Venezuelában, valamint a sajtó védelméről.

TASR