Pellegrini távozásra szólította fel az Állami Tartalékalap vezetőjét és Matovičot is

2021. július 14. - 18:32 | Belföld

Peter Pellegrini volt kormányfő és a parlamenten kívüli Hlas-SD párt elnöke távozásra szólította fel Ján Rudolfot, az Állami Tartalékalap (SŠHR) igazgatóját arra reagálva, hogy az intézmény egy nagyszombati cégtől vásárolt antigén teszteket.

Pellegrini távozásra szólította fel az Állami Tartalékalap vezetőjét és Matovičot is
-illusztráció- (Fotó: TASR)

Pellegrini a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) megállapítására hivatkozik, mely szerint a SŠHR a tesztek vásárlásakor megsértette az átláthatóság és az egyenlő bánásmód elvét. Ha Rudolf nem mond le önként, a kormánynak kellene őt menesztenie, véli az ellenzéki politikus. Egyben lemondásra szólította fel Igor Matovič (OĽANO) volt kormányfőt és pénzügyminisztert is. A párt várhatóan az ÚVO-hoz és az Állami Számvevőszékhez (NKÚ) fordul, hogy vizsgálják meg az összes tesztbeszerzést, illetve a mobil mintavételi helyek létesítésének körülményeit is.

Pellegrini hozzátette: Rudolfnak el kellene ismernie, hogy hibázott, és esetlegesen vallania kellene arról is, kinek az utasítására vagy ösztönzésére cselekedett. Emlékeztetett, hogy a jelenlegi kormány átláthatóságot és a közpénzek hatékony kezelését ígérte. Ha az SŠHR igazgatója nem mond le önként, Pellegrini szerint a kormánynak kell lépnie. Úgy véli, Eduard Heger (OĽANO) kormányfőnek be kellene bizonyítania, hogy komolyan gondolta az ígéreteit.

Pellegrini szerint Matovičnak is vállalnia kellene a felelősséget, és teljesen el kellene tűnnie a közéletből. Hozzátette: a volt kormányfő arra kényszerítette az embereket, hogy teszteltessék le magukat az Eurolab Lambda nagyszombati cégtől vásárolt antigén tesztekkel csak azért, hogy azok elfogyjanak, és az állam újabb üzleti megbízásokat "passzolhasson át" az említett vállalatnak. Az ellenzéki politikus szerint Matovič mindenkit átvert.

A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) korábban megállapította, hogy az áálami Tartalékalap az egyik tesztvásárlás alkalmával megsértette az átláthatóság és az egyenlő bánásmód elvét. A tartalékalap fellebbezett, a döntés tehát nem jogerős. Pellegrini Matovičot is távozásra szólította fel.

Matovič cáfolta, hogy bármi köze lenne az antigén teszteket biztosító céghez

A Szlovák Kormányhivatal elutasítja, hogy a kormány "megszedte" volna magát a közbeszerzéseken. Az Állami Tartalékalap (SŠHR) ellen a tesztvásárlással kapcsolatban felhozott vádakra reagáló állásfoglalást Ľubica Janíková, Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szóvivője bocsátotta a TASR hírügynökség rendelkezésére szerdán. Az antigén tesztek beszerzésének módját két ellenzéki politikus, Robert Fico, a Smer-SD elnöke és Peter Pellegrini független képviselő, a parlamenten kívüli Hlas-SD elnöke is bírálta. Janíková leszögezte: Igor Matovič (OĽANO) volt kormányfő és pénzügyminiszter kizárta, hogy bármilyen módon kötődne ahhoz a nagyszombati (Trnava) céghez, amely az antigén teszteket biztosította.

A szóvivő emlékeztetett: Fico és Pellegrini kormányaira volt jellemző, hogy a közbeszerzéseken "szedték meg" magukat. Ezt bizonyítja az a sok hozzájuk köthető jelölt is, akik most terheltként előzetes letartóztatásban vannak, és egymásra vallanak. Az állásfoglalás felidézi Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap volt igazgatójának ügyét is, aki ellen szintén büntetőeljárás van folyamatban.

"Mindkettejüknek (Ficónak és Pellegrininek - a TASR megj.) azt javasoljuk, hogy a jelöltjeik által elkövetett bűncselekmények felderítése során működjenek együtt a rendőrséggel "

- zárul az állásfoglalás.

Rudolf: Nem érintik a nagyszombati céget a Közbeszerzési Hivatal jogsértésről szóló megállapításai

Nem igaz, hogy a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) megállapítása szerint az Állami Tartalékalap (SŠHR) háromszor is törvénysértő módon vásárolt antigénteszteket. A négy szerződés közül csak egynél talált jogsértést a hivatal, és még ezzel sem ért egyet az SŠHR, de az nem a nagyszombati (Trnava) Eurolab Lambda céggel kötött szerződésre vonatkozott – jelentette ki Ján Rudolf, az SŠHR elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, és visszautasította az egyes ellenzéki képviselők félrevezető állításait.

„Nem igaz, hogy az Állami Tartalékalap a Közbeszerzési Hivatal megállapítása szerint háromszor is törvénysértő módon vásárolt teszteket. Egy szerződésről állapították ezt meg, és ezzel sem értünk egyet. Nem igaz, hogy a nagyszombati cég által leszállított antigéntesztek megvásárlása jogellenes volt. Nem igaz, hogy az Állami Tartalékalap törvényt sértett az 50 milliós vásárlás során. Csak a 3,9 millió eurós vásárlás vitás"

- közölte Rudolf. Visszautasítja, hogy megkérdőjelezték az egyik szerződésben szereplő tesztek minőségét, emiatt is fellebbeztek a Közbeszerzési Hivatal döntése ellen. Rudolf hangsúlyozta, egyelőre várnak a döntésre, és lehetőségük van arra is, hogy a bíróságtól kérjék a hivatal határozatának felülvizsgálatát, de, mint mondta, nem akar elébe menni a dolgoknak, és kitart amellett, hogy rendben voltak a beszerzések. Emlékeztetett arra, hogy a teszteket a kormány és az egészségügyi minisztérium kérésére vásárolták meg, a teszteket pedig több intézmény képviselőiből álló szakértői bizottság értékelte.

Ján Rudolf kifejtette, hogy az Állami Tartalékalap kétszer is ellenőrizte az antigéntesztek beszerzését. Az első szerződés 500 ezer darab teszt megvásárlására vonatkozott, áfával együtt 2,9 millió euró értékben. Elmondta, ebben az esetben a hivatal arra a megállapításra jutott, hogy nem állt fenn összeférhetetlenség, a beszerzés a törvényeknek megfelelő, a szerződés megkötése pedig jogszerű volt. Hozzátette, a hivatal ebben az ügyben megszüntette az eljárást, és hasonló következtetéseket vont le a 13 millió értékű vásárlás felülvizsgálata során is. Rudolf hozzátette, ez a beszerzés három szerződést és három céget érintett, és a hivatal csak az egyiket találta kifogásolhatónak. Ez azonban nem a nagyszombati céggel kötött megállapodás volt.

Rudolf visszautasította az ellenzéki képviselők, valamint a Smer-SD és a Hlas-SD vezetőinek kijelentéseit. Azt mondta, többet vár a volt miniszterelnököktől, minthogy csak az újságok szalagcímeit olvassák.

„Ez fel fogja idegesíteni őket, de a Közbeszerzési Hivatal szerint nem hibáztunk. Sajnálom, de a Közbeszerzési Hivatal nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek"

- szögezte le, és felszólította az ellenzéket, hogy olvassák el az ÚVO határozatát.

A Közbeszerzési Hivatal határozata értelmében az Állami Tartalékalap a tesztek vásárlásakor megsértette az átláthatóság és az egyenlő bánásmód elvét. A hivatal nem ért egyet a megállapítással, és fellebbezett. A határozat nem jogerős, a fellebbezésről a Közbeszerzési Hivatal tanácsa dönt. Az ellenzék bírálta a nagyszombati céggel kötött szerződést, és a vállalat kormánytagokhoz fűződő kapcsolatairól, valamint átláthatatlanságról beszélt.

TASR

TASR