A Pénzügyi Igazgatóság elnöke lemond a posztjáról

2018. szeptember 19. - 15:01 | Belföld

František Imrecze, a Pénzügyi Igazgatóság elnöke lemond a posztjáról

A Pénzügyi Igazgatóság elnöke lemond a posztjáról
František Imrecze (Fotó: TASR)

Imrecze azzal indokolta a lemondását, hogy nem szeretne ártani a Pénzügyi Igazgatóságnak. „A lemondásom egyetlen dologgal függ össze, mégpedig, hogy a Pénzügyi Igazgatóságot folyamatosan politikai harcokba vonják bele. Én nem vagyok politikus, nincsenek eszközeim arra, hogy védekezhessek a politikai demagógia ellen. De ez főleg az intézménynek és az alkalmazottaknak árt” – fejtette ki Imrecze. Állítása szerint az alkalmazottaknak nyugalomra van szüksége ahhoz, hogy a munkájukat végezhessék. „2012 óta több komoly válságon mentünk keresztül a Pénzügyi Igazgatóságnál. Jómagam egy felforgatott hivatalt vettem át, ahol nem működtek az információs rendszerek sem. Nekünk sikerült konszolidálnunk a hivatalt, felszámoltuk az adókülönbözetekkel kapcsolatos csalásokat, valamint csökkentettük az adórést. Ez senkit sem érdekel a politikai harcok során. Ez az oka annak, hogy a lemondásom mellett döntöttem” – tette hozzá Imrecze.

A bejelentés előtt azonban még arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Szlovákia nem köteles kifizetni azt a 300 millió eurót, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szabott ki a vámügyekkel kapcsolatos lehetséges csalások miatt. Az ország bírósági úton fog védekezni, hogy egyetlen euró büntetést sem kelljen kifizetnie a Kínából behozott textíliák és cipők miatt. Az OLAF ugyanis 2,2 milliárd eurós összértékű csalásokat állapított meg a kínai áru behozatala során. Imrecze, aki az ügy miatt például már Görögországgal is tárgyalt, azt is elmondta, hogy az OLAF által indított vizsgálatokkal több országnak is problémái adódtak, mivel az áru átlagos értéke az elvámolás során jogilag nem „védhető”. „Szlovákia mindent elkövet azért, hogy egy eurót sem kelljen fizetnie, és ezt bírósági úton fogja elérni” – közölte Imrecze.

Az adóhivatal Nagy-Britanniával is tárgyalt az elvámolásról. Imrecze szerint ők jóval agresszívebben kezelik az ügyet, és nem is kommunikálnak az OLAF-fal. „Tehát ez nem Szlovákia problémája, hanem több országé, az Európai Bizottság pedig nyomásnak lesz kitéve ezekből az országokból, mivel az áru átlagos értéke az elvámolás során jogilag nem „védhető”, és nincs összhangban azokkal a törvényekkel, amelyek a vámnómenklatúra alapján meghatározott árakhoz kapcsolódnak” jegyezte meg Imrecze.

Az ellenzék azonban nem elégedett meg Imrecze magyarázatával. Miroslav Beblavý (független) állítása szerint a vámcsalásokból, tavaly nyártól kezdődően, ismét egyre több van. Állítását az Eurostat adataira alapozza, amelyek szerint a textíliák árai hirtelen csökkenést mutatnak, a mennyiség ugyanakkor hirtelen megnőtt.

Imrecze nem vonta kétségbe az adatokat, de elmondta, hogy a Pénzügyi Igazgatóság a vámnómenklatúra szerint dolgozik, azaz más adatokkal, mint Beblavý. Eduard Heger, az OĽaNO képviselője ismét a textil átlagos ára iránt érdeklődött, illetve afelől, hogy hogyan járt el a Pénzügyi Igazgatóság a vámkezelés során.

Jozef Rajtár (SaS) szerint a csalásokat szervezett bűnbandák hajtották létre. Utalt rá, hogy a háttérben akár Daniel Čech, a Pénzügyi Igazgatóság volt munkatársa is állhat, aki régebben épp a kínai árukereskedelemmel foglalkozott. „Egy szervezett csoport elintézi, hogy az áru hova kerüljön, és hogy azt hogyan vámolják el. Erről szól az OLAF-nak a jelentése, amely a vizsgálatot végezte. Ön még ez után az ügy után sem tett feljelentést, hogy azt az ügyészség kivizsgálhassa” – véli Rajtár.

Imrecze a válaszában demagóg politikusnak nevezte Rajtárt. „Rajtár úr borzasztóan hazudik. Honnan veszi a jogot arra, hogy embereket becsméreljen és kérdőjelezzen meg. Maga egyetlen vámőrnél sem volt, hogy megtudjon valamit arról, hogy hogyan működik a vámkezelés. Csak a politikai demagógia érdekli önt, amelyet képvisel” – mondta Imrecze Rajtárnak.

Kapcsolódó cikkek:

Szlovákia nem köteles kifizetni a büntetést a vámcsalások ügyében

Kínai áruval kapcsolatos vámcsalások paradicsomává váltunk, és ezt most 300 millió eurónk bánhatja!

VÁMCSALÁS: Imrecze szerint nincs itt semmi látnivaló

Robert Fico egy roppant nyugodt fickó


(para)