Peter Jackson az első világháborúról készített dokumentumfilmet

2018. december 15. - 13:20 | Kultúra

Peter Jackson az első világháború nyugati frontján harcoló katonákról készítette el első dokumentumfilmjét.

Peter Jackson az első világháborúról készített dokumentumfilmet
Fotó: Variety

Az 57 éves új-zélandi rendezőt a londoni Imperial War Museum kérte fel, hogy készítsen dokumentumfilmet az első világháborút lezáró compiegne-i fegyverszüneti egyezmény századik évfordulójára.

Jackson a nyugati frontról készült több mint 100 órányi felvételt és a háborút túlélt brit katonákkal az 1960-as években készített interjúk csaknem 600 órányi hanganyagát felhasználva alkotta meg a They Shall Not Grow Old című filmet.

Az öt éven át tartó projekt keretében a rendező helyreállította a súlyosan károsodott filmfelvételeket, elkészítette a színes változatukat és átdolgozta őket háromdimenzióssá. A csatahangok hozzáadása mellett Jackson szakértőkkel dolgozott együtt, hogy szájolvasás segítségével rekonstruálják az eredeti felvételeken nem hallható párbeszédeket.

A nagy költségvetésű filmeknél használt technológiákat alkalmazva a rendező eltűntette az idő nyomát a felvételekről, aminek köszönhetően a katonák "életre kelnek" a vásznon.

A filmben az egyedüli narráció, amikor a katonák saját maguk felidézik az emlékeiket, ezen kívül sem a csaták időpontja, sem a helyszínek nem derülnek ki, mert Jackson a lövészárkokban harcolók szemszögéből akarta bemutatni a történéseket.

"Ők csak azt látták, ami közvetlenül a szemük előtt történt" - mondta a rendező egy interjúban. A dokumentumfilm, amelynek címét Laurence Binyon angol költő egyik verséből kölcsönözte a rendező, már bemutatkozott Nagy-Britanniában, ahol remek kritikákat kapott.

Jackson reményei szerint a produkció arra fogja inspirálni a fiatalokat, hogy megismerjék az első világháború eseményeit, a világ különböző részein működő archívumokat pedig arra, hogy hasonló helyreállítási munkálatokat hajtsanak végre a tulajdonukban lévő történelmi filmanyagokon.

MTI