Jövő év márciusára napolták el Ján Kaľavský ügyét, mivel távollétében nem tárgyalhatnak.
Az a kérdés, hogy akkor most ez korrupció-e vagy csak sima zsarolás.
A Takáč-bandához kötődő Matej Zemant idehaza vallomások befolyásolásával gyanúsítják.
Petrov a harmadik szintjén dolgozott a galerinak és strómanokat tartott.
Állítólag valaki el akarja hallgattatni a legerősebb ellenzéki párt embereit.
A vállalkozót, aki a belügyet és munkaügyet fosztogató bűnbanda tagja.
Ha ennek csak a fele igaz, már az is hihetetlen.
A magyar kormányfő az orosz „Dicsőség és becsület” rend I. fokozatát kapta tőle.
Luxemburgban a legkisebb az infláció mértéke.
Máshol és mást építene az egészségügyi minisztérium, mint amit tervezett.
Az új mentőszolgálati járművet a városban tesztelik.
A nyár folyamán nagy változáson mehet keresztül a pozsonyi együttes kerete.
A színész állítólag olyan gyógyszereket szed, amelyek meddőséget okoznak.
A maradványokat egy mexikói erdei kilátó alatt, egy szurdokban találták meg.
A parlamenti ciklus kezdete óta megszűnt az ĽSNS és a Za ľudí frakciója.
Segítsen rendőrkézre keríteni!
A fiatal férfi teste teljesen összeégett.
A diagnózis megkönnyebbülést hozott Sia számára.