Pinte Attilát Straka Gábor váltotta fel Bősön

2016. augusztus 24. - 20:23 | Sport

Kedden edzőváltás zajlott a nyugat-szlovákiai Tipos III. ligában játszó SK 1923 Bős csapatánál. 

Pinte Attilát Straka Gábor váltotta fel Bősön
Straka Gábor a bősiek edzőjeként vasárnap a negyediek elleni bajnokin debütál (Fotó: www.fcdac.sk)

Pinte Attila helyett ezentúl Straka Gábor irányítja a Duna-parti együttest, mely a 2016/2017-s idényben eddig lejátszott négy bajnoki meccsén mindössze három pontot gyűjtött be, s a tabella 15. helyéről várja az eredményesebb folytatást.

„Korrekt módon, közös megegyezéssel, kézfogással váltunk el egymástól. Pinte Attila tette a dolgát, de nem jöttek az eredmények. Úgy gondoltunk, a javulás érdekében frissíteni, váltani kell. Választásunk a DAC korábbi csupaszív csapatkapitányára, az edzői pályafutása elején tartó Straka Gáborra esett. Reméljük, a külföldön is megfordult sikeres futballista gazdag tapasztalatait edzői munkája során kamatoztatja, s irányításával elkezdjük a felzárkózást a mezőny jobbik felébe” – tájékoztatta a Paramétert a bősi klubnál bekövetkezett változásról Mészáros Árpád, a klubot működtető részvénytársaság ügyvezetője.

Egyébként ugyancsak a klubbal kapcsolatos hír, hogy szerződtették Lénárt Tamást. „Ha megérkezik a játékengedélye Magyarországról, akkor új szerzeményünk már vasárnap, a negyediek elleni bajnokin csatasorba áll” – tudtuk meg Kovács Zsolttól, a bősi futballklub menedzserétől.

ái