Piťo visszautasította, hogy ő irányítaná a II. Piťo-bandát

camera

1

Piťo visszautasította, hogy ő irányítaná a II. Piťo-bandát

Juraj Ondrejčák, vagyis Piťo börtönben ül (Fotó: TASR) 

Megosztás

Bizony, van egy második Piťo-banda is. I. Piťo azonban tagadja, hogy kapcsolatban áll velük.

A 16 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélt pozsonyi maffiavezér, Juraj Ondrejčák vagyis Piťo szerdán a Specializált Büntetőbíróság besztercebányai kirendeltségén tanúskodott Miroslav A. és bandája büntetőperében. Őket hívják Piťo-banda 2-nek.

Ondrejčák tagadta, hogy a bűnszervezetet ő vezetén, vagy hogy utasításokat osztana a tagoknak, illetve pénzt szedne be tőlük. Azt megerősítette, hogy a banda fejének tartott Miroslav A.-t ismeri, a barátja. Ľuboš Ferusról, a csoport másik egyéniségéről azonban elmondása szerint csak hallott. Ferus szintén börtönben ül, őt a nyitrai alvilág vezérének tartják.

Ferus szintén tagadja, hogy ismerné Piťot, és azt is, hogy tagja lenne ennek a bizonyos második, róla elnevezett bűnszervezetnek. Beismerte, hogy Miroslav A.-hoz üzleti kapcsolat fűzi, de azt megint csak tagadta, hogy bűnszövetkezetben folytattak volna tevékenységet.

Vallomást tett egy Viktor M. nevű védett tanú is, aki elmondása szerint 2009-ig dolgozott együtt Miroslav A.-val, amikor viszont összevesztek, és felrobbantotta egy Mercedesét. Állítása szerint Ondrejčákkal is voltak közös ügyeik.

A vádlottak ugyanakkor állítják, hogy Viktor M. nem szavahihető tanú. Hozzátette, hogy nem az ellene irányuló bosszú, hanem az alacsonyabb büntetés kiharcolása vezérli.

Miroslav A. és bandája perében 16 vádlott szerepel, bűnszövetkezetben elkövetett különböző bűncselekmények elkövetésével vádolják őket. 18 konkrét esetet sorolnak fel, amelyeket 2006 májusa és 2012 augusztusa között követtek el Nyugat-Szlovákiában. Nincs a vádlottak között Róbert Bíly, akit a pöstyéni alvilág vezetőjeként ismernek. Peren kívül megegyezés részeként elfogadta a nyolc év börtönbüntetést és vagyona elkobzását. Ezért cserébe azonban most a társai ellen vall.

A 16 vádlott közül hárman börtönbüntetésüket töltik, hatan vannak vizsgálati fogságban, a többiek pedig szabadlábon védekezhetnek. Miroslav A.-t korábban kábítószeres bűncselekményért 21 évre ítélték, amit még a Piťo-banda tagjaként követett el.

A vádlottak között szerepel Milan K. is, aki egykor a pöstyéni bűnügyi rendőrség vezetője volt, egy ideig pedig a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalnál is dolgozott. Őt hatásköri visszaélésekkel, információk kiszivárogtatásával, bűncselekmények elsimításával, nyomozás akadályozásával és kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.

TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program