Pókember: Nincs hazaút – a Pókverzumok hálójában

A Végjáték után a Marvel kísérletezésbe kezdett, és bizony a stúdiónál nem voltak restek félretenni az eddig jól bevált receptet, és valami új felé nyitni. Ez az új irányvonal viszont nem feltétlenül nyerhette el mindenki tetszését. Már a Fekete Özvegy is inkább a kémfilmek stílusát idézte, a Shang-Chi és a Tíz gyűrű legendája pedig a szuperhősstílust ötvözte a klasszikus ázsiai jegyekkel. Aztán érkezett az Örökkévalók, amit ugyan egy szerethető filmnek tartok, hiszen az új nem feltétlenül jelent rosszat, a rajongók és a kritikusok körében mégsem aratott felhőtlen sikert. A Pókember: Nincs hazaút viszont már egy hamisítatlan szuperhősmozi, ami láttán a fanok csak annyit mondhatnak: hűha!

A sztori ott folytatódik, ahol a Pókember: Idegenben végződött. Mysterio cselszövésének köszönhetően az egész világ megtudta, ki is valójában Pókember, ettől pedig nemcsak Peter, hanem barátainak élete is fenekestül felfordult. Hősünk Doctor Strange-től kér segítséget abban, hogy a világ elfelejtse őt, ám egy kis gubanc kerül a varázslatba, Pókember pedig arra eszmél, hogy a multiverzum különböző síkjaiból szupergonoszok érkeztek a világába.

Mint ismert, három részt élhetett meg a Tobey Maguire-féle Pókember, 2012-ben aztán érkezett a reboot Andrew Garfield főszereplésével, hogy aztán a második rész után fiókba vágják az egészet, és Kevin Fiege beépítse a karaktert az MCU-ba. Tom Holland az Amerika Kapitány: Polgárháborúban bukkant fel először a hálószövő piros-kék hacukájában, azóta pedig a Bosszúállók-filmek szerves részévé vált, valamint három saját produkciót is kapott. A Sony eredetileg három szólófilmre adta kölcsön a karaktert a Disney-Marvel párosnak, és bár a felek közti kapcsolat nem volt mindvégig zökkenőmentes, jelenleg szent a béke, ami talán annak is betudható, ahogy a Nincs hazaút a pénztáraknál rendesen tejel – 121,5 millió dollárral a valaha volt második legjobb nyitónapot produkálta az amerikai mozikban.

A Tom Holland-féle Pókember-mozik tulajdonképpen egy felnövéstörténetet mesélnek el, ugyanis azt követhetjük végig, ahogy a fiatal Peter Parker a szuperhősködés és a tinédzserélet között tengődik, éli meg saját problémáit. Eleinte tapasztaltabb hőskollégái segítségére szorult, és bizony gyakran bárgyú döntéseket hozott, a Nincs hazaútban viszont eljutunk arra a pontra, amikor Peter férfivá válik, és egyedül kell döntést hoznia, felelősséget vállalnia. A film kétségkívül a széria legkomolyabb és legemberibb darabja, a drámai szál korábban még sosem volt ilyen erős, ezt többször is megízlelhetjük. De nem kell megijedni, a jól megszokott humor és az akció megfelelő mértékben kompenzál, az elszórt számtalan kikacsintás, illetve visszautalás az előző filmekre pedig igazi léleksimogatóként hat a rajongók számára.

De ide tartoznak az előző filmekből kiemelt szupergonoszok is. Jó újra látni Alfred Molinát Doctor Octopusként, Jamie Foxxot Electroként vagy Willem Defoe-t Zöld Manóként, de tiszteletét teszi a Gyík, illetve a Homokember is. Mivel őket már mind megismerhettük korábban, a készítőknek különösebben nem kellett foglalkozni a bemutatásukkal, csakis a fő cselekményben lubickolhatunk. A majdnem 150 perces játékidőnek köszönhetően mindenki megfelelő időt kap az érvényesülésre, senki sem szorul a háttérbe. A cselekmény remek ütemben halad előre, a játékidő egykettőre elillan, befogadói szempontból jól követik egymást a komoly, valamint a lazább, poénkodósabb pillanatok. Az akciójelenetek, mint mindig, brutálisak, a végső összecsapás során pedig megélhetünk néhány epic, libabőrfakasztó pillanatot.

Eddig a Marvelnél csak univerzumépítés zajlott, most viszont eljutottunk odáig, hogy már multiverzumról beszélhetünk. Remek ötlet volt összeboronálni a különböző Pókverzumokat, hiszen ezáltal az előző filmek sem veszítették el létjogosultságukat. A téma óriási potenciállal kecsegtet, ezt viszont nem sikerül maradéktalanul kiaknázni. Az univerzumok összeboronálása jók kis kavarodásokat, logikai csavarokat eredményezhetett volna, de a készítők inkább a biztosra mentek, nem kívánkoztak különösen nagyobb bonyodalmakba bocsátkozni. Egyrészről érthető is, hiszen így csakis a főhősre összpontosíthat a film, viszont a kukacos rajongóban legbelül azért ott fészkelődhet a kérdés, hogy mi lett volna, ha…?

Tom Holland az összes MCU-s szerepe közül most hozza a legjobb formáját, hiszen egyszerre több fronton is helyt kell állnia. A még mindig csak 25 éves színész sokoldalúsága bizonyítást nyert, amiért abszolút jár neki a pacsi. Remek párost alkot a Benedict Cumberbatch által megformált Doctor Strange-dzsel, akivel kapcsolatban sajnos nem lehetünk nagyon elégedettek – amellett, hogy lényegesen háttérbe szorul, olykor szigorú apaként, néhány perccel később pedig egy kis hisztigépként viselkedik. Zendaya (MJ) és Jacob Batalon (Ned Leeds) hozza a formáját, akárcsak a fentebb említett, szupergonoszokat megszemélyesítő színészóriások.

A Pókember: Nincs hazaút kétségkívül a széria legjobb darabja, lehet rajta nevetni és sírni egyaránt. Érdekesnek ígérkező alaphelyzetét sajnos nem tudja maximálisan kamatoztatni, de a remek színészi játéknak, humornak, drámának és számtalan utalásnak köszönhetően a rajongók imádni fogják.

(tt)