Pokolgép robbant egy templomban, legalább 26-an meghaltak

2017. április 9. - 11:55 | Külföld

Pokolgép robbant egy egyiptomi templomban, a legfrissebb értesülések szerint legalább huszonhatan meghaltak, további 71 ember pedig megsebesült.

A merényletet elítélte Ferenc pápa, valamint Ahmad et-Tajjeb, a szunnita muzulmán világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja is.

A Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában a virágvasárnapi mise idején elkövetett merénylet, amely a legutóbbi az egyiptomi keresztény közösség elleni támadások sorában, néhány héttel Ferenc pápa tervezett egyiptomi látogatása előtt történt.

A robbantás idején mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket.

Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. "A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon" - közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.

A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára. "Mély részvétemet fejezem ki testvéremnek, II. Tavadrosz kopt pápának, a kopt egyháznak és az egész drága egyiptomi népnek" - jelentette ki Ferenc pápa a merénylet áldozataiért mondott imájában. A robbantást akkor követték el, amikor a vatikáni Szent Péter téren a virágvasárnapi szertartások folytak.

Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja "ártatlanok élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak" nevezte a merényletet.

Közleményben ítélte el a merényletet Francois Hollande francia elnök, aki aláhúzta: Franciaország "az egyiptomi hatóságokkal vállvetve mozgósítja minden erejét a terrorizmus elleni harchoz".

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő barbár bűncselekménynek nevezte a robbantást, hangsúlyozva, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni. Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai.

Decemberben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szervezete robbantott a kairói kopt katedrálisban, aminek következtében mintegy 30-an haltak meg.

A Liva at-Taura nevű csoport vállalta magára a Tanta egyik rendőrségi kiképző központjában április 1-jén végrehajtott pokolgépes merényletet, amelynek következtében 16 ember sebesült meg. A csoport, amely a feltételezések szerint kapcsolatban áll a betiltott Muzulmán Testvériséggel, főként a biztonsági erőket veszi célba, és elhatárolta magát a keresztények elleni támadástól.

MTI/para