A politika vége, számok és a szlovákiai magyar politika

Ardamica Zorán | 2020. március 5. - 12:37 | Vélemény

Mivel az esetek háromnegyedében igazam szokott lenni, inkább nem jósolgatnék az alakulgató szlovák kormánnyal kapcsolatban. Leszögezhető viszont, hogy Szlovákia szavazóképes népe úgy döntött, a 200 ezer szavazatot kapó libsi (ez így erős túlzás) városi (ez meg nem igaz) entellektüelekre (effektíve ez sem állja meg a helyét teljesen mértékben) nincs szükség a parlamentben. Illetve kisebb szükség van rájuk, mint pl. a 230 ezer voksot kapó, nem egy esetben büntetett előéletű nácikra. Ez a legkirívóbb véglet.

A politika vége, számok és a szlovákiai magyar politika
A Five Finger Death Punch - Wikipedia

Továbbá úgy döntött a nép, két populista kormánypártot meneszt, ami jó. Két másikat pedig megválaszt a helyükre, ami… hát így lett.

Nincs kétségem afelől, hogy léptünk egyet előre, de afelől sem, hogy kihagytunk egy esélyt. Többet is léphettünk volna. Most persze én itt ne osszam az észt a vox populinak, de:

Szlovákia még nem érett meg az európai nyugat szellemének, vagy amit annak szeretnénk látni befogadásához.

(Akkor sem, ha ez a szellem folyamatosan alakul /így aztán tán sosem tudunk vele lépést tartani/és vannak hullámvölgyei is. Melyek a mi szakadékainkhoz képest sokszor csak rovátkák, karcok.)

Fontos megjegyezni, hogy a populizmus, vagy annak bármely formája Szlovákiában épp arra a fokra hágott, amelyet a „kommersz” más társadalmi területeken is elért a tartalmas–üresésolcsó dichotómiában. Amennyiben összevetjük egyes kiválasztott egyének preferenciakarikáinak számát, szomorúan látható:

egyáltalán nem fontosak az elért eredmények, a színvonalas munka, a mérhető pozitív hatásmechanizmusok, sőt komplett szakmai életművek nem fontosak.

Az a fontos, hogy adott esemény (jelesül most a választások) előtt jól időzítve éppenséggel ki ordít hangosabban és a nép számára valóban vagy látszólag elfogadható és könnyebben befogadható módon több média- és reklámfelületen. (És ez nem csupán a Híd baja lett…)

Miként anno a történelem végéről értekeztek a gondolkodók – ma már részben cáfolt kejelentésekkel, de korántsem hiábavaló módon, ma kimondható a politika vége. Az, amit ugyanis valaha politikaként ismertünk, belefutott saját posztmodernjébe, s épp a disszemináció szakaszában forr.

Ami a (m)agyarakat illeti, megilleti:

Egy kiváló formális logikával rendelkező ismerősöm hívta fel sokunk figyelmét a FB-on arra a kötetre (ne tessék mindjárt fanyalogni a nemzeti oldalon – ugyebár a posztmodern disszemináció itt is keményen érvényesül, ha kisebbségben a tagoltság külön nemzeti oldalt képes kitermelni, amely ráadásul nem is monolit…, s ad absurdum gyűlöli, sőt tagadja a posztmodernt… – a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a L’Harmattan közös gyermeke a publikáció 2017-ből), amely a 115-116. oldalon hozza a következő tanulságot:

„Végül egy gondolatkísérlet erejéig – a demográfiai változások miatti módszertani fenntartásokat továbbra is félretéve – nézzük meg, hogy a 2010–2016 közötti, itt elemzett választásoknak (a 2014-est is beleértve) legalább az egyikén az MKP-ra szavazók száma a települési választásstatisztikák alapján összesen hány főt tenne ki, és ez elég lett volna-e a legutolsó parlamenti választáson a bejutási küszöb átlépéséhez. Ez a sokaság a 2010/2012-es összpotenciált, a 2014-ben új támogatókként érkezett Bárdos-szavazókat, valamint az MKP-táborhoz 2016-ban az előző két csoporttól függetlenül csatlakozott választókat foglalja magába; összesen 125 070 főről van szó. Ezúttal számoljunk csak a legkedvezőbb változattal, vagyis azzal, hogy a mozgósítandó rejtett potenciál ezúttal kizárólag aktív szavazókat takar. Ebben az esetben az MKP 2016-ban pontosan 4,8%-ot ért volna el –

vagyis egyértelmű, hogy a tisztán magyar politikai alternatíva sikere a jövőben nem képzelhető el az MKP szempontjából új, vagy legalábbis a 2009-es szakítás óta újnak számító választói csoportok sikeres megszólítása nélkül.”

Ehhez képest az összefogottak és a hidasok összesen (lásd itt ) 171836 szavazatot szereztek a sokszor félmilliósnak mondott, valójában kisebb magyar (ráadásul: és nem magyar) tábortól. Pongyolán számolva a lehetséges szám uszkve felét. Ami azért intő jel kellene legyen. Mert ha a magyarok fele átszavaz, akkor ott már nemcsak a demográfia szorongat minket, hanem egy másik jelenség is.

A fiatalabb szavazók (tippem szerint a 45 alattiak, a 30 alattiak kiváltképpen /mínusz Via Nova és kapcsolódó szélsőjobb köre/), valamint a szórványban élők egyre nagyobb hányada véli, vélheti úgy, számára a tisztán etnikai politizálás nem megoldás.

Számára gyakorlatiasabb és európaibb megoldás lenne, ha az őt képviselő párt politikája nemcsak az etnikai, nemzetiségi vagy kisebbségi „prioritások” hajszolásában merülne ki, hanem az országos politikában fontos, úgymond „élhetőségi” kérdésekkel foglalkozna, s azokon belül, vagy azok peremén szolgálná a kisebbség ügyeit. Cinikusan magyarra fordítva:

először legyen megfizethető egy lakás, elérhető a jó munkahely, igazságszolgáltatás, kórház és iskola, aztán vagy ezekkel párhuzamosan (nem a sorrend a lényeg) lehet nemzetspecifikus kérdésekkel foglalkozni. (Tudjuk, ők a nemzetárulók. De akkor az idézett Nemzetpolitikai Intézet kutatói is tévednek, ami ugye a nemzeti oldalon ciki lenne.)

Persze, ennek látszólag ellentmond a Híd bukása, valójában azonban mégsem, hiszen esetében a teljes lakosság érdekében kifejtett munkát senki sem tudta megkérdőjelezni (maximum kevesellték vagy lassúnak tartották az ellenfelek), de még a kisebbségi érdekvédelmet sem lehetett igazán kikezdeni.

A Híd erkölcsi (tehát bizonyos szinten érzelmi - lásd a populizmus aduját) megítélés áldozata. 

Ez is, tehát az erkölcsi és érzelmi megítélés fontossága, valamint az „aktuál-popkulturális” (elnézést a nem egészen helyes, de tán a lényegre rámutató terminusért a kulturológusoktól, az idézőjelek itt különösen fontosak) népszerűségi index bizonyos egészséges határokon belüli növelése ugyancsak feladat lesz, ha valóban hihetünk az igazi összefogást ígérőknek.

Fanyalogni fog a hidas oldal, de az Összefogás fiataljai ily módon (pl. magyar bulik, koncertek szervezésével és nem valós politikai teljesítményük alapján) szereztek több ezernyi karikát.

Fanyalogni fog a másik oldal, de bizony nem a tisztán etnikai, hanem a magyarokon kívül a romákat, ruszinokat és a szlovákokat is megszólító, vagyis az országos politikai megoldásokat szorgalmazó, értsd Híd-ízű, „vegyes” program hozhat több szavazót egy esetleges egyesült magyar párt számára. (Direkt kis betűvel és kizárólag a „popkulturális” egyszerűség kedvéért, történelmi konnotációi miatt politikusként messziről elkerülném – ezt tekintsék jó tanácsnak).

Mert a demográfia nem enged. Fanyalogni fog az MKP szélsőjobbos része is, de a Horthy-pólók ideje lejár, és a mindenkori magyar kormánnyal ápolandó egészséges viszony sem azonos a szatellit-jelleggel, át kell értékelni.

Ha komolyan gondolják. És fanyalogni fog (vagy átszavaz) a liberálisabb szlovákiai magyar szavazó, de a statisztika szerint az ország fele lényegében sajnos nagyon konzervatív (jobbos), a másik fele sajnos inkább a posztszovjet vérvonalat követő, államapparátus-hívő balos, s nem a nyugati modern balodaliság híve.

Tehát a legtöbb választó nem újszerű és haladó politikai erőket támogat, hanem azokat a régebbi áramlatokat, amelyek jelen esetben leginkább manipuláció útján képesek hatni a polgárokra.

És ez addig így is lesz, amíg a következő, a nyugati kultúrát már nyelvtudása, utazói és munkatapasztalatai révén megismerő választói generációk le nem váltják. Tehát még viszonylag sokáig, – elnézve az oktatásügyet – személyes ízlésem szerint nagyon sokáig.

Aki politikusként a fentieket nem veszi számításba és nem lát messzebb a saját dombocskájánál, továbbra sem fogja tudni politikai kapirgálással biztosítani az ígért érdekképviseletet. Sajnos érdemi munkával sem.

És ha már úgyis sok olvasóm cinikusnak tart, állítsunk a fenti számok mellé más számokat. Nemrég járt Magyarországon egy magyar gitárossal rendelkező amerikai rockzenekar, a Five Finger Death Punch. Igen népszerű, de azért még nem az első vonal (Mielőtt megköveznek, állítsuk mellé ezeket mondjuk hatásmechanizmusaik alapján: Pink Floyd, Led Zeppelin, Beatles, Metallica, Deep Purple stb.). Ahhoz képest már az első lemezükből félmillió fogyott, a másodikból egymillió. (Pénzért.) FB-követőik száma 4,8 millió. Van daluk, amely 18 millió megtekintéssel büszkélkedhet, és van, amelyik 280 627 615 megtekintéssel. Tudom, ez más műfaj, mint a szlovák politika, ezek „csak” rettentő külsejű zenészek, nem kevés szlovákiai választó konzervativizmusának megfelelően: amolyan huligánok, akikkel nem engednék el a lányukat olyan nyugodtan moziba, mint egy rendes szlovákiai magyar politikussal. (Uhh, mégis leírtam…)

Úgyhogy ki-ki indíthat egy új gondolatmenetet a számok, a politika, a huligánok és a teljesítmény viszonyáról.