Politikai földrengés: újságíró-gyilkosságtól az új kormányig

2018. március 22. - 10:37 | Belföld

Február 26-a nemcsak Ján Kuciak és Martina Kušnírová családjának, valamint az újságíróknak vált mérföldkővé, hanem a politikai élet legfelsőbb köreinek is.

Ezen a napon tudta meg Szlovákia és az egész világ, hogy a galántai járásbeli Nagymácsédon meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. Ez az eset olyan hullámot indított el a politikai életben, amilyenre hosszú évek óta nem volt példa. Lássuk, mi történt az elmúlt hetekben:

február 28.

Két nappal a tragédia után Marek Maďarič (Smer) kulturális miniszter sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette lemondását.

március 1.

Egy nappal később kiderül, hogy a Híd képviselői a koalícióból való kilépésen vacillálnak. A kormány nem tud reagálni az aktuális helyzetre. Néhány órával később Bugár Béla bejelenti, hogy pártja Robert Kaliňák belügyminiszter lemondását követeli.

március 2.

A belügyminiszter kijelenti, hogy nem mond le tisztségéről. A Híd erre összehívja az Országos Tanácsot, amelyen azt vitatják meg, hogy a párt kilépjen-e a koalícióból.

március 4.

Kaliňák az Aktuality.sk-nak elmondja: nem zárja ki a lemondás lehetőségét. Míg a Smer és az SNS elnökei csendben vannak, a Híd bejelenti, hogy a kormány megújítását akarja.

március 5.

Robert Fico újra kamerák elé áll: a helyzet megnyugtatása helyett azonban vádaskodni kezd Andrej Kiska köztárasági elnökkel szemben, és összeesküvés-elméleteket gyárt Soros György kapcsán.

március 9.

1989 óta Szlovákia egyik legnagyobb tüntetésének lehetünk szemtanúi: a pozsonyi SNP téren megközelítőleg 50 ezer ember gyűl össze. A szlovákiai városokban mintegy 100 ezer ember tüntet, de a külföldi városokban is több ezren vonulnak utcára.

március 10.

Egy nappal később hazatér szabadságáról Bugár Béla, aki bejelenti, hogy három lehetőséget kínál a koalíciós partnereknek a politikai krízis megoldására.

március 12.

Hétfőn összeül a Híd Országos Tanácsa. Hosszú tárgyalások után Bugár bejelenti, hogy a párt előrehozott választásokat akar, különben kilépnek a koalícióból. Később azonban kiderül, hogy volt egy másik lehetőség is... Közben Robert Kaliňák belügyminiszter bejelenti lemondását.

március 14.

Robert Fico miniszterelnökön nagy a nyomás, szerdán este pedig bejelenti, hogy bizonyos feltételek mellett kész lemondani funkciójáról. Ekkor lép érvénybe a Híd harmadik lehetősége: a párt már nem szorgalmazza az előrehozott választásokat.

március 15.

Fico Peter Pellegrinit jelöli új miniszterelnöknek. Ez azonban nem felel meg Lucia Žitňanská igazságügyi miniszternek, és bejelenti, hogy nem vesz részt az új kormányban.

március 16.

A pénteki tüntetésen az emberek az előrehozott választásokat követelik. A pozsonyi SNP téren 65 ezer ember gyűl össze.

március 19.

Peter Pellegrini Andrej Kiskának megmutatja a javasolt miniszterek nevét tartalmazó listát. Köztük van ifjabb Jozef Ráž, akit belügyminiszteri pozícióra javasolnak. Mint kiderül, Ráž közeli barátságot ápol Robert Kaliňákkal.

március 20.

Kedden megtörténik az, amire sokan számítottak: Andrej Kiska elutasítja Pellegrini javaslatát. Elmondása szerint főként a belügyminiszteri jelölttel nem volt megelégedve. Pellegrini tudomásul veszi, és az eddigi egészségügyi minisztert, Tomáš Druckert javasolja új belügyminiszternek.

március 21.

Pellegrini és az új miniszterek megjelennek az elnöki palotában. Kiska bejelenti, hogy bár nem teljesen elégedett az új összetétellel, csütörtökön mégis kinevezi az új kormányt.

Ettől fogva a kormány sorsa a képviselők kezében van, akiknek pénteken kellene bizalmat szavazniuk az új kabinetnek.

aktuality.sk/para