Pozsonyban a terrorizmus lesz a fő téma

2016. április 14. - 16:02 | Belföld

Az európai terrorizmus lesz a fő témája Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumának, a Globsecnek, melynek idei, már tizenegyedik évada pénteken kezdődik, és vasárnapig tart Pozsonyban.

A 2005 óta minden évben megrendezett konferenciát a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) szervezi. A rendezvény idei évadára a világ hetven országából csaknem ezer vendéget, köztük állam és kormányfőket, jelenlegi és volt minisztereket, kül- és biztonságpolitikai, illetve gazdasági szakértőket, elemzőket várnak a szervezők.

A résztvevők között szerepelnek mások mellett Szlovákia, Horvátország, Bulgária és Macedónia államfői, illetve Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák kormányfő is. Robert Ficónak a konferencián való részvétele egyelőre kérdéses, mivel a régi-új szlovák miniszterelnököt csütörtökön nem tervezett egészségügyi kivizsgálásra kórházba vitték, s emiatt elmaradt csehországi látogatása is.

A Globsec 2016-os évadára mintegy húsz minisztert is várnak, köztük Magyarországról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, valamint Simicskó István honvédelmi minisztert. A tervek szerint mindketten a háromnapos konferencia első napján vesznek részt. A fórum vezető szónokai közül Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszternek, Ursula von der Leyen német védelmi miniszternek, illetve Alexander Vershbow-nak, a NATO-főtitkár helyettesének nevét emelték ki a szervezők.

A fórum központi témáján - az Európát fenyegető terrorizmuson - kívül terítékre kerül még az Európába irányuló illegális bevándorlás kérdése, illetve az Európai Unióból történő esetleges brit kiválásról szóló népszavazás ügye is. A több tucat különböző programpont résztvevői ezenfelül tárgyalnak majd a NATO nyári varsói csúcsértekezletének előkészítéséről, az Iszlám Állam problémaköréről, a közel-keleti helyzetről, illetve Ukrajna és Oroszország viszonyáról is.

A pozsonyi River Park szállóban zajló háromnapos konferenciát szigorú biztonsági intézkedések övezik.

mti/para

Címkék: Globsec, Pozsony