Pozsonyeperjesen gyűltek össze a téglások

2018. május 13. - 09:58 | Régió

Csallóköz és Mátyusföld határában, a Duna mellett fekvő Pozsonyeperjesen gyűltek össze ezen a hétvégén a címeres téglák gyűjtői több országból. A kiállítással egybekötött konferencia szervezője a Monarchia Bélyeges Téglagyűjtők Egyesületének tagja, Nagy Péter volt. 

Pozsonyeperjesen gyűltek össze a téglások
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

A rendezvény szombat délelőtt egy előadássorozattal vette kezdetét, ahol az egyesület tagjai adtak elő. Botka Csaba az Acsa-környéki téglaégetésről, Jencsky Ernő Zala község tégláiról, Kürthy Zoltán pedig egy kiállítási előzetesről beszélt. Végül a hazai, az egyesület első szlovákiai tagja, Nagy Péter előadását hallgathatták meg a Trencsénből és Vágújhelyről származó bélyeges téglákról. „Az egyesületünknek az a célja, hogy összegyűjtse azokat a téglákat, amelyeket Nagymagyarország területén készítettek, gyártottak. A csoportosulásnak jelenleg vannak cseh, szlovák, ukrán, fehérorosz, osztrák, szerb, román és persze magyar tagjai, a tagság pedig közel 200 fős” – magyarázza Péter.

Az előadásokra a szervezet tagjain kívül nem nagyon érkeztek más érdeklődők, ám a 15 órakor megnyitott kiállításra, a Nagy István ligetbe azért néhány helybéli is ellátogatott. Nagy Péter állandó téglakiállításán közel 3000 címeres téglát tekinthettek meg az érdeklődők.

A nemzetközi találkozón 200-250 ember gyűlt össze, akik nemcsak elhozták és megcsodálták egymás téglakülönlegességeit, de cserére is sor került.

(alsa)