Pozsonyi kamionossztrájk: 24 órás ultimátumot adtak a fuvarozók, tárgyalni akarnak

2020. január 7. - 13:33 | Belföld

Mintegy 15 kamionnal és teherautóval tiltakoznak a Teherfuvarozók Uniójának (UNAS) tagjai Pozsonyban, a Rožňavská utcán.

Pozsonyi kamionossztrájk: 24 órás ultimátumot adtak a fuvarozók, tárgyalni akarnak
Fotók: Paraméter

A teherautók csak a szélső sávot blokkolják, a forgalom egyelőre zavartalan. Stanislav Skala, a szervezet képviselője szerint addig maradnak, amíg nem hajlandóak velük tárgyalni a kormány képviselői.

„Ez egy figyelmeztető sztrájk, ha 24 órán belül nem kapunk választ, akkor egész Szlovákiát leblokkolhatjuk”

– jelentette ki Skala.

Elsősorban Peter Pellegrini miniszterelnökkel és Érsek Árpád közlekedésügyi miniszterrel szeretnének asztalhoz ülni.

„A miniszter már decemberben részt vett egy találkozón a szervezet képviselőivel, ahol megállapodtak az együttműködésről”

– tájékoztatott Ducká. Az UNAS azt követeli, hogy a kormány állítsa le az útdíj beszedését, amíg az a jelenlegi feltételek mellett zajlik. Időközben Érsek Árpád is megérkezett a helyszínre.

A tíz éve bevezetett rendszerben mintegy 1,5 milliárd euró folyt már be, de ennek 45 százalékát az üzemeltető SkyToll kapta, az úthálózat javítására csak mintegy 95 millió eurót fordítottak. A másik követelésük, hogy a kormány 50 százalékkal csökkentse az útadót. „Minden országban, ahol bevezették az útdíjfizetést, egyben csökkentették az útadó mértékét is” – állítja Skala. A teherfuvarozók holnap délelőtt 10 óráig várják a kormány reakcióját, ezt követően országos útlezárásokra kerülhet sor.

Kapcsolódó cikkek:
Kamionossztrájk miatt 10 órától útzár Pozsonyban, hatalmas dugókra készüljenek
Rendőrségi felvezetéssel megérkeztek a kamionok Pozsonyba, a közlekedési minisztérium nem érti az UNAS lépését


(para)