A pozsonyi Műszaki Egyetem egyik épületének ablakába oltásellenes logó került!

2021. augusztus 19. - 13:53 | Belföld

A közösségi oldalakon csütörtökön kezdett el terjedni egy fotó, melyen a pozsonyi Műszaki Egyetem Vegyi és Élelmiszeripari Technológiák Kara épületének egyik ablakában egy szlovák zászló fölött egy oltásellenes logó látható.

A képet a Prečo ľuďom hrabe nevű Facebook-oldal tette közzé, egyik követőjük szúrta ki:

Matúš Hrnčiar, a kar munkatársa közölte, elhatárolódnak ettől a cselekménytől. "Az épületben jelenleg kiterjedt rekonstrukciós munkálatok folynak, sok munkás jár be, akik nem az egyetem alkalmazottai. A kar egyértelműen az oltások mellett foglal állást, amit hallgatók tömeges felhívása is alátámaszt" - közölte. Az említett felhívás szerint a diákokat arra ösztönzik, hogy a tudományos feljegyzések alapján döntsenek, és vegyenek részt az oltáson, ezáltal védjék hozzátartozóik, de az egész társadalom egészségét.

A kar szakemberekkel és tudósokkal készített felvételeken keresztül is támogatta az oltásokat a közösségi oldalakon. "A kar dolgozik a lobogók ablakokból való eltávolításán. Sajnáljuk a dolgot, és továbbra is azt üzenjük - oltassák be magukat, ez fontos és szükséges" - húzta alá Hrnčiar.

Az egyetem álláspontja:

(parameter)