Prágában nyertek a tabellán második Slavia ellen a dunaszerdahelyi lányok!

2022. november 20. - 10:20 | Sport

A válogatott időszakot követően első mérkőzésén idegenben lépett pályára a HC DAC Dunaszerdahely. A szombaton megrendezésre került mérkőzésen a Slavia Praha együttese fogadta a csallóközi sárga-kék lányokat. A hullámvölgyekkel teli, izgalmas találkozón a HC DAC szerezte meg a fontos két pontot. A Slavia az a csapat, amely eddig a legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, és csak egyszer kapott ki a bajnokságban, a tabellán pedig a forduló előtt második volt, és ezt egyelőre megőrizte a veresége ellenére, de a Baník Most vasárnap este megelőzheti.

Prágában nyertek a tabellán második Slavia ellen a dunaszerdahelyi lányok!
Fotó: HC DAC / Facebook

„Fontos két pontot szereztünk egy olyan csapat elleni, aki igazából még csak egyszer kapott ki az egész bajnokság alatt. Mindenképpen egy nehéz mérkőzés volt. Egy olyan összecsapás, amit háromszor nyertünk meg, de megnyertük, és ez a legfontosabb. Hullámvölgy, hullámhegy követte egymást többször is, ami az eredmény alakulásán is látszott. Minden nehezebb időszakunkban volt olyan játékos azonban, akinek a szíve meg a keze a helyén volt, és így megszereztük ezt a nagyon fontos két pontot” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL extraliga 8. forduló:

DHC Slavia Praha - HC DAC Dunaszerdahely: 28-31 (12-18)

A dunaszerdahelyiek legjobb gólszerzői: Élő Beatrix 9, Juhos Kata 6, Hornyák Bernadett 4

További mérkőzések:

DHC Plzeň – MŠK Iuventa Michalovce 22:24 (9:12)
Házená Kynžvart – AHT HC Tatran Stupava 39:22 (18:11)
TJ Sokol Písek – DHC Sokol Poruba 29:22 (14:12)

A vasárnapi program:

18.00 - Handball club Zlín – HK Slovan Duslo Vágsellye
18.00 - DHK Baník Most – DHK Zora Olomouc

A bajnokság állása (mérkőzésszám / pontok / gólkülönbség / szerzett gólok / kapott gólok / győzelmek / döntetlenek / vereségek) - forrás: slovakhandball.com:

(hcdac.sk/parameter)

Címkék: HC DAC, MOL Liga, kézilabda