Prékop Mária: Felvetették, hogy jobb lenne, ha távoznék

2020. május 7. - 17:30 | Belföld

Nem maradt az új oktatási államtitkárral az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának vezetője, Prékop Mária. A főosztályt létrehozó és négy éven át vezető szakembert az okokról kérdeztük.

Prékop Mária
Fotó: Facebook

Miért távozik a minisztériumból?

Megegyezéssel váltunk el, nem találkoztak az elképzeléseim az államtitkárasszony elképzeléseivel a főosztály működéséről. Felvetették, hogy jobb lenne, ha távoznék. Úgy éreztem, hogy nem tudom tovább azt csinálni, amiért elfogadtam ezt a pozíciót, ezért inkább távozok.

Pedig a Facebook-posztjában is azt írta, hogy még a kormányprogram kidolgozásában is részt vett. Ebből inkább a maradásra lehetne következtetni…

Nem tudom, hogy mi volt a probléma a munkámmal. Nem ismertük egymást az államtitkári kinevezése előtt, sohasem hallottunk egymásról. Próbáltunk együtt dolgozni, ami az első héten ment is. Fordítottuk a szükséges anyagokat, részt vettünk a koronavírus elleni intézkedések kidolgozásában. Nagyon gyorsan kellett reagálni, beleugrottunk a munkába, de aztán később úgy tűnt, hogy nem egyeznek az elképzeléseink. Én nem tudom a pontos okokat, úgy éreztem azonban, hogy így nem tudom folytatni.

Konkrét indoklást nem kapott?

Nem mondták el, hogy mi nem tetszik a munkámmal kapcsolatban.

A többi ember marad a főosztályon?

Úgy tudom, hogy egyelőre igen. Volt ugyan, aki már korábban távozott, de nem tudok olyanról, aki most készülne el. Nem egyszerű megfelelő embert találni erre a munkára, a fizetés sem olyan magas, ha tapasztalt munkaerőt szeretnénk felvenni, akkor az általában költözéssel jár, mert itt Pozsonyban nehéz olyan embert találni, aki az oktatáshoz is ért és szlovákul és magyarul egyaránt jól beszél, ismeri a szaknyelvet is.

Működőképes marad így a főosztály?

Ez attól is függ, hogy milyen célokat tűznek ki, mit akarnak megvalósítani. Nekem volt egy elképzelésem, amikor négy évvel ezelőtt elvállaltam ezt a munkát, de menet közben rengeteg új probléma merült fel. 2016 előtt e kisebbségi oktatással a minisztériumban nem foglalkoztak ilyen szinten, és rengeteg probléma, megoldatlan ügy halmozódott fel. Van amit sikerült megoldani, van amit csak félig, és van, ami hosszabb távú megoldást igényel. Van olyan is, amihez rendszerszinten kell hozzányúlni. Csak egy példa: egy eddig Magyarországon dolgozó pedagógus jönne haza, viszont itt nem ismerjük el a szakmai gyakorlatát – ilyen dolgokat is kezelni kell. Ráadásul 13 kisebbség él az országban, és mindegyiknek mások az igényei.

Tavaly elkészült az a módosítási javaslat, amely a nemzetiségi oktatást törvényben is meghatározta volna. A kormányprogram is tartalmazza, hogy törvényben kell meghatározni a nemzetiségi oktatást. Az önök által kidolgozott javaslatot viszi majd tovább a minisztérium?

Erről a kérdésről nem tudok semmit sem mondani. Mi sokat dolgoztunk azzal a javaslattal, rengeteg specifikus problémát megoldott volna az elfogadása. Most a törvény csak az iskola oktatási nyelvét ismeri, ami rendgeteg problémát felvet. Számomra a legfontosabb a specifikus tantárgyak kérdése volt. A matematika és a fizika viszonylag egyszerű feladat elég lefordítani, de a honismeret, a történelem már teljesen más kérdés, ezek más tartalmat is igényelnek, mint a szlovák iskolákban. Ahhoz azonban, hogy más tartalmat tudjunk alkotni, kell a kisebbségi oktatás törvényi meghatározása. Sajnos, ősszel ezt a parlament ezt nem fogadta el. Én a tervezetet elküldtem az államtitkárnak, kérdés, hogy ők ezt hogyan akarják majd megvalósítani.

Lajos P. János