Premier League: Csonka fordulóban növelheti előnyét az Arsenal

2023. március 16. - 08:58 | Sport

Az FA Kupa negyeddöntői miatt nem rendeznek teljes kört a labdarúgó Premier League-ben a hétvégén: a 28. fordulóban a listavezető Arsenal így növelheti előnyét a címvédő Manchester Cityvel szemben.

Premier League: Csonka fordulóban növelheti előnyét az Arsenal
Fotó: TASR/AP

Mikel Arteta együttese - amely ötpontos különbséggel áll a tabella élén - az egyetlen vasárnapi összecsapáson a Crystal Palace-szel találkozik. Az ellenfélnél az egykori Arsenal-legenda, Patrick Vieira alatt egyre "forróbb" a kispad, ugyanis az együttes hiába áll a 12. helyen, ebben a naptári évben még nem tudott nyerni, legutóbbi 11 bajnokiján öt döntetlen és hat vereség a mérlege, a kieső helyektől pedig mindössze három pontra áll.

Ezzel szemben az Ágyúsok - akik még az Európa-ligában is versenyben vannak - sorozatban öt bajnoki győzelemnél járnak, és amennyiben most is nyernek, nyolcpontos fórral mehetnek majd el a válogatott szünetre.

Mindez annak köszönhető, hogy az egyetlen igazi kihívó, a címvédő Manchester City - amely a RB Leipzig kiütésével bejutott a negyeddöntőbe a Bajnokok Ligájában - szombaton a másodosztályú Burnley ellen az FA Kupa negyeddöntőjében érdekelt.

Ugyanezen ok miatt nem lép pályára a hétvégén bajnoki mérkőzésen a harmadik Manchester United sem: a Ligakupa idei bajnoka a Fulhamet fogadja vasárnap a kupanegyeddöntőben.

A negyedik helyezett Tottenham ezúttal szombaton a sereghajtó Southampton otthonában gyarapíthatja pontjai számát, míg az ötmeccses bajnoki nyeretlenségét múlt vasárnap megszakító, ötödik Newcastle United a forduló pénteki nyitómeccsén a kiesés elkerüléséért küzdő Nottingham Foresthez látogat.

A BL-negyeddöntős, az utóbbi hetekben újra a győzelem útjára lépő, de így is csak tizedik Chelsea az Evertont fogadja.

Az alsóházban is óriási csaták várhatók, ugyanis a 12. Palace-t és az utolsó, 20. helyezett Southamptont mindössze öt pont választja el egymástól.

Premier League, 28. forduló:

péntek:
Nottingham Forest-Newcastle United 21.00

szombat:
Aston Villa-Bournemouth 16.00
Brentford-Leicester City 16.00
Southampton-Tottenham Hotspur 16.00
Wolverhampton Wanderers-Leeds United 16.00
Chelsea-Everton 18.30

vasárnap:
Arsenal-Crystal Palace 15.00

A Liverpool-Fulham, a Brighton-Manchester United és a Manchester City-West Ham United mérkőzéseket az FA Kupa negyeddöntői miatt elhalasztották.

Az állás:
1. Arsenal 27 62-25 66 pont
2. Manhester City 27 67-25 61
3. Manchester United 26 41-35 50
4. Tottenham 27 49-37 48
5. Newcastle 25 37-18 44
6. Liverpool 26 47-29 42
7. Brighton 25 46-31 42
8. Brentford 26 42-33 41
9. Fulham 27 38-37 39
10. Chelsea 26 27-26 37
11. Aston Villa 26 32-39 35
12. Crystal Palace 27 21-34 27
13. Wolverhampton 27 20-37 27
14. Nottingham Forest 26 21-47 26
15. Everton 27 20-38 25
16. Leicester 26 37-46 24
17. West Ham United 26 24-34 24
18. Bournemouth 26 25-51 24
19. Leeds 26 31-42 23
20. Southampton 27 20-43 22


MTI

Címkék: Premier League, Arsenal