Premier League: A liga elfogadta, a kormány engedélyezi a Chelsea eladását

2022. május 25. - 10:44 | Sport

Az angol labdarúgó Premier League kedden jóváhagyta a Chelsea eladását az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoportnak, a brit kormány pedig rögtön jelezte, hogy kiadja az üzlet megkötéséhez szükséges engedélyt.

Premier League: A liga elfogadta, a kormány engedélyezi a Chelsea eladását
Roman Abramovics (Fotó: TASR)

A klub 4,25 milliárd fontért kerül az új tulajdonoshoz. A Chelsea irányítása a Los Angeles Dodgers résztulajdonosának, Boehlynak a kezében összpontosul majd, a többségi tulajdonos pedig a kaliforniai Clearlake Capital nevű cég lesz.

A kormány szerdán reggel közleményben jelezte, hogy a Premier League döntése után olyan pozícióba került, melyből megindíthatja a vásárláshoz szükséges licenc kiadását.

A londoni egyesületet 19 éven át az orosz Roman Abramovics birtokolta, aki az ukrajnai háború kitörése után, március 2-án jelentette be, hogy kényszerűségből megválik a csapattól. Ezek után a brit kormány komoly szankciókkal sújtotta a milliárdost, annak Vlagyimir Putyinnal ápolt állítólagos jó kapcsolatai miatt. A kormány ennek kapcsán most azt is hangsúlyozta: az egyik legfontosabb prioritás a vétellel kapcsolatban az, hogy Abramovics semmilyen formában ne részesüljön a vételárból, s a pénzt Ukrajnában, humanitárius célokra kell felhasználni.

Abramovics március elején minden pozícióját feladta a klubnál, amelyet az elmúlt hónapokban egészen május 31-ig ideglenes testület irányít. A Chelsea labdarúgócsapatának Lőw Zsolt a másodedzője.


MTI