Premier League: A Liverpool nyerte a rangadót

2020. december 17. - 07:37 | Sport

A címvédő Liverpool Roberto Firmino utolsó percben szerzett találatával 2-1-re legyőzte vendégét, az eddig listavezető Tottenhamet az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szerdai rangadóján.

Premier League: A Liverpool nyerte a rangadót
Fotó: AFP

Az első félidőben nagy fölényben játszott a házigazda, ez a 26. percben érett góllá: Mohamed Szalah megpattanó lövésével került előnybe a Liverpool. A folytatásban is a címvédő irányított, hét perccel később Szon Hung Min góljával mégis a Tottenham egyenlített. Jürgen Klopp csapatának fölényét jól mutatja, hogy a Tottenham az első félidőben mindössze 75 sikeres passzig jutott.

A fordulás után jelentősen változott a mérkőzés képe: a második játékrész elején Steven Bergwijn révén egyből ziccerbe kerültek a vendégek, majd Harry Kane veszélyeztetett többször is. Bergwijn a 63. percben újabb ziccert rontott: a holland labdarúgó lövése a kapufán csattant. Az utolsó húsz percre összeszedte magát a Liverpool, és bár Sadio Mané kísérleténél a felső léc még megmentette a vendégeket, Roberto Firmino 90. percben szerzett fejesgóljával a hazaiak örülhettek a három pontnak.

A címvédő ezzel megőrizte tökéletes hazai mérlegét és hetedik mérkőzését is megnyerte az Anfield Roadon. A Tottenham első idegenbeli vereségét szenvedte el a 2020/2021-es idényben.

Premier League, 13. forduló:
Liverpool-Tottenham Hotspur 2-1 (1-1)
Fulham-Brighton 0-0
West Ham United-Crystal Palace 1-1 (0-1)
Arsenal-Southampton 1-1 (0-1)
Leeds United-Newcastle United 5-2 (1-1)
Leicester City-Everton 0-2 (0-1)

kedden játszották:
Manchester City-West Bromwich Albion 1-1 (1-1)
Wolverhampton Wanderers-Chelsea 2-1 (0-0)

csütörtökön játsszák:
Aston Villa-Burnley 19.00
Sheffield United-Manchester United 21.00

A tabella:
1. Liverpool FC 13 29-19 28 pont
2. Tottenham Hotspur 13 25-12 25
3. Southampton 13 25-18 24
4. Leicester City 13 24-17 24
5. Everton 13 23-18 23
6. Chelsea 13 26-14 22
7. West Ham United 13 21-16 21
8. Manchester City 12 18-12 20
9. Manchester United 11 19-17 20
10. Wolverhampton Wanderers 13 13-17 20
11. Aston Villa 10 21-13 18
12. Crystal Palace 13 19-18 18
13. Leeds United 13 22-24 17
14. Newcastle United 12 16-21 17
15. Arsenal 13 11-16 14
16. Brighton 13 15-21 11
17. Fulham 13 12-22 9
18. Burnley 11 6-18 9
19. West Bromwich Albion 13 10-26 7
20. Sheffield United 12 5-21 1


MTI