Premier League - Manchesterben játszik rangadót a Cityvel a Liverpool

2020. november 5. - 11:30 | Sport

A címvédő és listavezető Liverpool FC vasárnap délután a Manchester City otthonában lép pályára az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.

A legutóbbi két idényben ez a két csapat végzett a tabella élén: tavaly tavasszal a City, idén nyáron pedig a Liverpool lett a bajnok. A két együttes 1896. január 1. óta 183 alkalommal találkozott egymással, a Premier League-ben 1992 óta 16 döntetlen, húsz liverpooli és tíz manchesteri siker a mérlegük. Legutóbb július elején játszottak, akkor is Manchesterben, és a házigazdák 4-0-ra megnyerték a rangadót, amely azonban már tét nélküli volt, mert addigra biztossá vált ellenfelük bajnoki címe.

Josep Guardiola vezetőedző csapatának mindenképpen nyernie kellene ahhoz, hogy "látótávolságban" maradjon a bajnoki címért zajló versenyfutásban. A brazil csatár, Gabriel Jesus úgy fogalmazott, kötelező győzniük, hogy lépést tudjanak tartani a címvédővel. Hozzátette, a vereség komoly következményekkel járhat.

"Nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés, hiszen a listavezetővel találkozunk. Meg kell szereznünk a három pontot, ha továbbra is a Premier League megnyerésére akarunk törekedni. A saját játékunkra lesz szükségünk, és remek összpontosításra"

- nyilatkozta Gabriel Jesus.

A csatárnak sérülés miatt kilenc meccset ki kellett hagynia, de kedden, a görög Olimpiakosz ellen 3-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-csoportmeccsen góllal tért vissza.

Bár a címvédő Liverpool hét meccs után ismét a tabella élén áll, szokatlan módon a második legtöbb gólt kapta a mezőnyben (15), és alig egy hónappal ezelőtt a legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Premier League megalakulása óta (7-2 az Aston Villa otthonában).

A két csapat párharcában legutóbb 2018 tavaszán született vendégsiker, amikor a Liverpool 2-1-re győzött a BL negyeddöntőjében, az élvonalban pedig 2015 novemberében, amikor szintén a Liverpool nyert idegenben, 4-1-re.

A másik liverpooli csapat, az Everton négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, ám a legutóbbi három körben egy döntetlen mellett kétszer kikapott, szombaton pedig a 15. helyen szerénykedő Manchester Unitedet fogadja.

Premier League, 8. forduló:

péntek:

Brighton-Burnley 18.30
Southampton-Newcastle United 21.00

szombat:

Everton-Manchester United 13.30
Crystal Palace-Leeds United 16.00
Chelsea-Sheffield United 18.30
West Ham United-Fulham 21.00

vasárnap:

West Bromwich Albion-Tottenham Hotspur 13.00
Leicester City-Wolverhampton Wanderers 15.00
Manchester City-Liverpool FC 17.30
Arsenal-Aston Villa 20.15

A tabella:

1. Liverpool FC 7 17-15 16 pont
2. Leicester City 7 17- 9 15
3. Tottenham Hotspur 7 18- 9 14
4. Everton 7 15-11 13
5. Southampton 7 14-12 13
6. Wolverhampton Wanderers 7 8- 8 13
7. Chelsea 7 16- 9 12
8. Aston Villa 6 15- 9 12
9. Arsenal 7 9- 7 12
10. Manchester City 6 9- 8 11
11. Newcastle United 7 10-11 11
12. Leeds United 7 13-13 10
13. Crystal Palace 7 8-11 10
14. West Ham United 7 13-10 8
15. Manchester United 6 9-13 7
16. Brighton 7 11-14 5
17. Fulham 7 7-14 4
18. West Bromwich Albion 7 6-16 3
19. Sheffield United 7 3-10 1
20. Burnley 6 3-12 1

(MTI)

Címkék: Premier League