Premier League - Manchesteri rangadó szerdán az Old Traffordon

A hét közben több mérkőzést is pótolnak az angol labdarúgó-bajnokságból, ezek közül kiemelkedik a Manchester United és a Manchester City városi rangadója, amelyet szerdán játszanak az Old Trafford Stadionban.

Mindkét gárda számára jelentős téttel bír az összecsapás: Josep Guardiola címvédő együttesének győznie kell ahhoz, hogy a tabella "kiegyenesedésekor" megelőzze az élen álló Liverpoolt, ellenkező esetben három fordulóval a vége előtt a Vörösök kezébe kerül a saját sorsuk.

Az Ole Gunnar Solskjaer vezette MU a Bajnokok Ligája-indulásért hajt, és bár erről egy hazai vereséggel sem kellene végérvényesen lemondania, de ebben az esetben lépéshátrányban lenne a jelenleg ötödik Arsenallal, illetve a negyedik Chelsea-vel és a harmadik Tottenham Hotspurrel szemben. Utóbbinak kedden (ma) ugyancsak esedékes egy elhalasztott mérkőzése a kiesőjelölt Brighton ellen, míg az Arsenal a Wolverhampton Wanderers vendégeként lép pályára szerdán.

Az MU bő két-három hét alatt komoly hullámvölgybe került: a BL-negyeddöntőben kettős vereséggel búcsúzott a Barcelonával szemben, a Premier League-ben pedig legutóbbi hat meccséből hármat elveszített, vasárnap az Everton otthonában kapott ki 4-0-ra.

A két csapat szezonbeli első bajnoki összecsapása emlékezetesre sikerült: az Etihad Stadiumban a Manchester City könnyed játékkal 2-0-ra vezetett az akkor még José Mourinho által irányított MU ellen, amely azonban a második félidőben Paul Pogba duplájával és Chris Smalling találatával fordított és nyert.
    

Az elmaradt mérkőzések programja:

kedd:

Tottenham Hotspur-Brighton 20.45
Watford-Southampton 20.45

szerda:

Wolverhampton Wanderers-Arsenal 20.45
Manchester United-Manchester City 21.00

A tabella:

1. FC Liverpool             35  79-20  88 pont
2. Manchester City          34  87-22  86
3. Tottenham Hotspur        34  64-35  67
4. Chelsea                  35  59-38  67
5. Arsenal                  34  68-43  66
6. Manchester United        34  63-48  64
7. Everton                  35  50-44  49
8. Watford                  34  49-49  49
9. Leicester City           35  48-47  48
10. Wolverhampton Wanderers  34  41-42  48
11. West Ham United          35  44-54  43
12. Crystal Palace           35  43-48  42
13. Newcastle United         35  35-44  41
14. Bournemouth              35  49-62  41
15. Burnley                  35  44-62  40
16. Southampton              34  40-57  36
17. Brighton                 34  32-53  34
18. Cardiff City             35  30-65  31
19. Fulham                   35  33-76  23 - már kiesett
20. Huddersfield Town        35  20-69  14 - már kiesett

(MTI)