Premier League - Még az Arsenal ellen is Ferguson irányítja az Evertont

Duncan Ferguson megbízott vezetőedzőként még az Everton labdarúgócsapatának következő, Arsenal elleni mérkőzésén is a kispadon ül.

Premier League - Még az Arsenal ellen is Ferguson irányítja az Evertont
Illusztrációs felvétel (AP Photo)

A Marco Silva helyét ideiglenesen két héttel ezelőtt elfoglaló szakember már három összecsapáson irányította az együttest, és a liverpooli klub tájékoztatása szerint így lesz ez a szombati bajnokin is.

Az angol sajtó közben már tényként számol be Carlo Ancelotti érkezéséről, akivel már megegyeztek az Everton vezetői, de a hivatalos bemutatására csak hétfőn kerül sor.

Érdekes, hogy hasonló helyzet alakult ki a londoni ellenfélnél is, azzal a különbséggel, hogy sajtóhírek szerint Mikel Artetát már pénteken, tehát a mérkőzés előtt bemutatja az Arsenal. Ennek ellenére a szombati bajnokin még a megbízott státuszban dolgozó Freddie Ljungberg ül le a kispadra.

Arteta csütörtökön elköszönt a Manchester Citytől, amelynél Josep Guardiola vezetőedző segítője volt, a két klub pedig megállapodott egymással a kétmillió fontos (774 millió forintos) kivásárlási árban.

A 18. forduló nyitómérkőzése előtt az Everton a 16., a vendég Arsenal pedig a 10. helyt foglalja el a tabellán.

MTI