Premier League: Öt gólt kapott hazai pályán a Manchester City

2020. szeptember 27. - 20:04 | Sport

A Manchester City saját stadionjában 5-2-re kikapott a Leicester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Premier League: Öt gólt kapott hazai pályán a Manchester City
Fotó: TASR/AP

Pedig Josep Guardiola együttese három perc után vezetett: a korábbi Leicester-játékos, a 200. Premier League-összecsapásán szereplő Rijad Mahrez egy szöglet után lőtt 11 méterről hatalmas gólt a hosszú felső sarokba.

A folytatásban a manchesteriek birtokolták többet a labdát, a gólokat azonban a vendégek szerezték: Jamie Vardy a 37. és az 58. perc között klasszikus mesterhármast ért el, első és utolsó találatánál az általa kiharcolt büntetőt értékesítve. Az angol válogatott támadó 2004 novembere és Milan Baros óta az első a Premier League-ben, akinek sikerült úgy belőnie két tizenegyest, hogy mindkettő előtt vele szemben szabálytalankodtak.

A találkozó hajrájában James Maddison, Youri Tielemans és Nathan Aké talált még be, a Leicester pedig megszakította a Guardiola-csapat 11 hazai bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.

A Manchester City az élvonalban legutóbb az 1989-1990-es idényben veszítette el hazai nyitómeccsét, azóta 16 győzelem és kilenc döntetlen volt a mérlege. Guardiola edzői karrierje ezt megelőző 685 összecsapásán egyszer sem kapott öt gólt az általa irányított csapat.

Premier League, 3. forduló:

Manchester City-Leicester City 2-5 (1-1)
Tottenham Hotspur-Newcastle United 1-0 (1-0)
Sheffield United-Leeds United 0-1 (0-0)
Burnley-Southampton 0-1 (0-1)
West Bromwich Albion-Chelsea 3-3 (3-0)
Crystal Palace-Everton 1-2 (1-2)
Brighton-Manchester United 2-3 (1-1)


(MTI)

Címkék: Premier League