Procházka a padlón, most indokolták, miért csapták rá az ajtót még Brüsszelben is

2017. január 2. - 19:38 | Belföld

Néhány hete már ismeretes, hogy nem lehet bíró az EU Bíróságán.

Procházka a padlón, most indokolták, miért csapták rá az ajtót még Brüsszelben is
Radoslav Procházka (Fotó: TASR)

A Bírói Tanács, amely Radoslav Procházkát jelölte a luxemburgi bíróság bírói posztjára, megkapta a hivatalos indoklást az Európa Tanács tanácsadó szervétől.

Patrícia Némethová, a BT szóvivője ebből idézve kifejtette, hogy az egyik oldalon részletesen méltatják "Procházka vitathatatlan képességeit", mint a jogi gyakorlat, szakmaiság, nyelvismeret, nemzetközi tapasztalatok.

"Ennek ellenére az állásfoglalásuk negatív, tekintettel a jelölt integritásával kapcsolatos félelmekre"

- jegyezte meg.

Némethová elmondta, hogy ezt nem fejtették ki részletesebben. Említést tettek azonban arról, hogy Procházka szándékában állhatott elkerülni az adófizetést az elnökválasztási kampánykiadásainak bizonyos hányada után.

A Bírói Tanács elnöke, Jana Bajánková még decemberben beszélt arról, hogy leghamarabb tavasszal jelölhetnek újabb személyt a bírói posztra.

Procházka egyébként már a második szlovák jelölt volt, aki elbukott. Korábban Mária Patakyová esetében azt kifogásolták, hogy nem ismeri kellő mértékben a francia nyelvet.

Procházkát szeptember 28-án jelölték, Richard Sulík, az SaS elnöke azonban megtámadta a jelölését Brüsszelben. Ő volt az, aki az Európai Bíróságnak címzett levelében felhívta a figyelmet Procházka alacsony erkölcsi hitelére, valamint arra, hogy átláthatatlan módon finanszírozta két kampányát, az elnök-, illetve a parlamenti választásit.

Radoslav Procházka nagy reménysége volt a szlovák politikának, miután a KDH-t elhagyva megalapította a Sieť nevű pártját. Tavaly azonban a felmérések hiába hozták ki a legerősebb ellenzéki pártként, a választások után a leggyengébbként jutott be épphogy a parlamentbe. Miután pártjával kormányra lépett, képviselőinek egy része elhagyta a Sieťet, őt pedig nem sokkal később lecserélték a párt élén. Egyszerű parlamenti képviselőként folytatta, mígnem jött a lehetőség, hogy a luxemburgi bírságra nyerhet egérutat. Pártja szétesett, a kormánykoalíció pedig három pártra szűkült, most pedig megkapta az utolsó pofont is.

(TASR/para)