Programok tömkelege várta a diákokat a dunaszerdahelyi Vámbéry Héten

Múlt hétfőn vette hivatalosan is kezdetét a Vámbéry Hét elnevezésű iskolai rendezvény- és versenysorozat a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban.

Programok tömkelege várta a diákokat a dunaszerdahelyi Vámbéry Héten
A Vámbéry Ármin Gimnázium felvételei - Továbbiakért kattints!

Már ehhez kapcsolódott az első alkalommal megrendezett Gimit Fut nevű jótékonysági futóverseny is, melyen 123 diák összesen 556 kilométert futott le.

A hétfői nap a megnyitó mellett a sporté volt, hiszen aznap rendezték meg a Vámbéry Hét kosárlabdaversenyét. Kedden a nyelveké volt a főszerep. Immár 20. alkalommal szervezték meg a Vámbéry Ármin Idegen Nyelvi Versenyt, amelyre a diákhét keretén belül került sor. A versenybe 80 diák és 26 tanár kapcsolódott be. Közülük 59 diák versenyzett angol, 21 pedig német nyelvből. A verseny mindkét nyelvből négy kategóriában zajlott: A kategória: 1.-2. évfolyam, B kategória: 3.-4. évfolyam, B+ kategória: anglofón/germanofón, C kategória: 8.-9. évfolyam. A versenyzők először egy általános nyelvi tudásfelmérő tesztet oldottak meg, majd következett a szóbeli rész, ahol a diákok képleírás formájában mutathatták meg tudásukat. Összesen 10 alapiskola és 9 középiskola képviselői látogattak el a Vámbéry gimibe. Az első helyezést elérők egy vándorkupával térhettek haza. Üres kézzel azonban senki nem távozott, az összes részt vevő diák emléklapot kapott, ezzel is értékelve a versenybe fektetett energiájukat.  E nap vendégelőadója az iskola egykori diákja, Orbán Gábor volt, aki a 3. és 4. évfolyam diákjainak tartott előadást. Rengeteg hasznos információval szolgált a külföldi tanulmányokkal, valamint az érvényesülési lehetőségekkel kapcsolatban. Orbán Gábor a bécsi egyetemen végzett hadtörténet szakon, rendszeresen publikál németül és magyarul, jelenleg pedig társszerzője egy, a második világháború tematikáját feldolgozó könyvnek.

Versenyeredmények:

Angol nyelv

A kategória: 1. hely: Leško Sophia Éva – Madách Imre Gimnázium, Somorja

                      2. hely: Kiss Flóra – MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely

                      3. hely: Zalka Mátyás – Madách Imre Gimnázium, Somorja

B kategória: 1. hely: Marczell Laura - MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely

                      2. hely: Gelle Sára - MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely

                      3. hely: Csölle Kristóf - Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely

C kategória: 1. hely: Raftik Emma – Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer

                      2. hely: Bugár Sára – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta

                      3. hely: Varga Zoltán Bendegúz – Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely

B+ kategória: 1. hely: Belko Róbert – Szabó Gyula 21. Szakközépiskola, Dunaszerdahely

                       2. hely: Fenyvesi Olívia – Selye János Gimnázium, Komárom

                       3. hely: Hodossy Réka - Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely

Német nyelv

A kategória: 1. hely: Schnitz Viktória - MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely

                      2. hely: Lábodi Philip – MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely

                      3. hely: Kovarčik Beáta – - Selye János Gimnázium, Komárom

B kategória: 1. hely: Csáder Tamás – Madách Imre Gimnázium, Somorja

                      2. hely: Pinke Andrea - Selye János Gimnázium, Komárom

                      3. hely: Nagy Fábián - Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely

C kategória: 1. hely: Batta Gergely Sebestyén - Madách Imre Gimnázium, Somorja

                       2. hely: Boros Milán - Selye János Gimnázium, Komárom

                       3. hely: Fodor Fanny – Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely

B+ kategória: 1. hely: Kovarčik Sára - Selye János Gimnázium, Komárom

                       2. hely: Valks Dávid Dániel-Szabó Gyula 21. Szakközépiskola, Dunaszerdahely

                       3. hely: Kovács Berenice - Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta

A Vámbéry Hét rendezvénysorozat harmadik napján zajlott az Ady Endre irodalmi verseny. Az immár hagyományos irodalmi versenyt harmadszor szervezték meg. A verseny központi alakja ezúttal Ady Endre volt, az ő költészetét, életét, munkásságát tanulmányozták a versenyre jelentkező csapatok, hiszen idén emlékeztünk meg a költő halálának 100. évfordulójáról. A versenyre tíz csapat nevezett be a járás iskoláiból. A háromtagú csapatoknak több érdekes, kreatív feladatot kellett megoldaniuk. A háromtagú zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen az összes csapat szívvel-lélekkel „küzdött”. Az első helyen a Vámbéry Ármin Gimnázium csapata, Az új fekete pávák végzett, felkészítő tanáruk Soóky Ágota. Az előkelő második helyet a vásárúti csapat, vagyis Dózsa György unokái szerezték meg, felkészítő tanáruk Tóth Mónika. A Szabó Gyula Alapiskola Az újítás folytatói nevet viselő csapata került a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, a tanulókat Németh Krisztina készítette fel. A vetélkedő után az iskola egyik volt tanulója, Nagy Iván etnológus tartott előadást a Csallóközről.

A Vámbéry hét negyedik napján került megrendezésre az Infocsata, az információk csatája, melyre kilenc iskola nevezett be. 42 tanuló 14 csapatban versenyzett egymással és az idővel. A diákoknak matematikával és informatikával kapcsolatos feladatokkal kellett megbirkózniuk. A nap folyamán több érdekes előadás is elhangzott, köztük PharmDr. Nagy Ágnes gyógyszerész gyógyszerfüggőségről szóló előadása. A verseny jó hangulatban, izgalmas versenyzéssel telt el, a résztvevő diákok élményben gazdag napot tölthettek el az iskolában.

Versenyeredmények:

1. hely: DAM csapat, Szabó Gyula Alapiskola Dunaszerdahely

2. hely: Cs.Lángos! csapat, VÁG

3. hely: Bartókosok csapat, Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer

A péntek pedig egy nyitott nap volt, illetve aznap került sor a Gi-Mit Tud című tehetségkutató versenyre is a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Az előző napokhoz hasonlóan a pénteki nyitott napon is nagy volt az érdeklődés. Számos pályaválasztás előtt álló diák látogatta meg az iskolát, sokan szüleik kíséretében érkeztek.

A Gi-Mit Tud több éves múlttal rendelkezik. Évről-évre nagy sikert arat. Célja, hogy teret biztosítson a diákoknak tehetségük megmutatására. A tanulók táncos, énekes produkciókkal készültek, de voltak, akik kisebb jeleneteket adtak elő.

„Büszkék vagyunk a diákjainkra, szeretnénk, ha mások is látnák, milyen ügyes tanulóink vannak”

– fűzte hozzá Szabó Mária, a gimnázium magyartanára. A Gi-Mit Tudon idén egy újdonság is várta a fiatalokat, első ízben került sor az első osztályosok avatására. Ez emberséges, szolid keretek közt zajlott, hiszen a cél nem az volt, hogy az idősebbek megalázzák fiatalabb társaikat, hanem az, hogy együtt szórakozzanak és új barátságokat alakítsanak ki. Az új gimiseknek tréfás, kreatív feladatokat kellett megoldaniuk, jó hangulatban telt az avatásuk.

„A Vámbéry Héttel azt szeretnénk megmutatni, hogy igenis jó iskola vagyunk, ahol fantasztikus a diákélet. A Vámbéry Ármin Gimnázium egy nagy múltú iskola, melyhez igyekszünk hűek maradni, ugyanis hiszünk abban, hogy még hosszú jövő áll a gimnáziumunk előtt”

– húzta alá Szabó Mária.

SzC