Pszichiátriai kórházat ért támadás Harkivban, 300-an voltak az épületben, többen kerekesszékesek vagy mozgásképtelenek

2022. március 11. - 14:30 | Külföld

Harkiv megye kormányzója pénteken azt közölte, hogy az orosz erők támadást intéztek egy pszichiátriai kórház ellen a kelet-ukrajnai Izjum városánál, Oleh Szinyehubov a műveletet háborús bűncselekménynek nevezte.

Pszichiátriai kórházat ért támadás Harkivban, 300-an voltak az épületben, többen kerekesszékesek vagy mozgásképtelenek
Fotó: TASR/AP

A kormányzó Telegram-üzenetben azt közölte, hogy a kórházban 330 ember volt a támadás idején, többen közülük kerekesszékesek vagy mozgásképtelenek voltak. Hetvenhárom embert sikerült evakuálni, az áldozatok számáról hivatalos források egyelőre nem adtak hírt, jóllehet később ukrán mentőegységek azt közölték, hogy nem találtak halottakat.

"Ez civilek ellen elkövetett háborús bűncselekmény, az ukrán nép elleni genocídium" - jelentette ki a kormányzó, és hozzátette: a nagyfokú ellenállás miatt az orosz hadsereg immár "cinikus módon a civilek ellen is támadásokat hajt végre".

A térségben heves harcok dúlnak, így a közlést nem lehet ellenőrizni független forrásokból - tette hozzá a Reuters brit hírügynökség.

Szinyehubov kormányzó arról is hírt adott, hogy az orosz erők lakónegyedeket bombáztak Harkiv városában.

Az ukrán belügyminisztérium egyik tisztségviselője csütörtökön azt közölte, hogy éjszaka az orosz légierő csapást mért egy Harkivban található kísérleti nukleáris erőműre, ukrán források szerint pedig pénteken ismét tűz alá vonták a létesítményt.

Az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat korábban arról számolt be, hogy a nukleáris létesítmények "stabilan működnek", de a zaporizzsjai erőmű dolgozói "pszichológiai nyomásnak vannak kitéve", miután az orosz csapatok ellenőrzésük alá vonták az erőművet és környékét.

Mindeközben Denisz Kudin gazdasági miniszter-helyettes azt közölte, hogy az orosz invázió már 119 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajnának. Kudin az Ukrinform ukrán hírportálnak hozzátette, hogy ez a szám - amelybe belekalkulálják a közvetlen és a nem közvetlen károkat is - minden nap csak nő.

Mindeközben Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette pénteken, Moszkva állítása szerint ugyanis az Egyesült Államok vegyi fegyvereket állít elő Ukrajnában. Kijev és Washington az állítást cáfolta.

Az ENSZ pénteken arra hívta fel a figyelmet hogy már több mint két és félmillióan menekültek el Ukrajnából, becslések pedig további kétmillióra teszik a belső menekültek számát.

"Emberek milliói kényszerülnek otthonaik elhagyására emiatt az értelmetlen háború miatt" - fogalmazott Twitter-üzenetében Filippo Grandi, a világszervezet menekültügyi főbiztosa.

Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes pénteken azt közölte, újabb buszok és teherautók indultak az ostrom alatt lévő Mariupol felé, és reményét fejezte ki, hogy sikerül evakuálni a civil lakosokat. Megkísérlik Volnovaha evakuálását is - tette hozzá.


(MTI)