Putyin kimondta a tutit: a Nyugat kezdte a háborút

2023. február 21. - 12:28 | Külföld

Közel kétórás évértékelő beszédet tartott Vlagyimir Putyin kedden, melyben a háborúval kapcsolatban kevés új bejelentés hangzott el, de azért tudja, ki tehet a véres konfliktusról. Lelőjük a "poént": egyáltalán nem a beteges ambíciókkal megvert orosz zsarnok.

Putyin kimondta a tutit: a Nyugat kezdte a háborút
Fotó: TASR/AP

Az orosz államfő szerint az az alap, hogy a Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai helyi konfliktust.

Putyin, aki a háború elindítása óta először tartott évértékelőt, kedden Moszkvában az orosz parlament két házához intézett üzenetében azt hangoztatta, hogy a nyugati elitek nem rejtik véka alá: céljuk az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és véglegesen leszámoljanak vele. Az orosz vezető agyilag ott tart, hogy azt tartja a Nyugatról, hogy

"Ők azok, akik elkezdték a háborút. És mi erőt alkalmazunk, hogy befejezzük".

Oroszország emiatt fel is függeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban. Putyin ehhez hozzátette,

minél nagyobb lesz az Ukrajnának szállított fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre fogja Oroszország eltolni a határaitól a fenyegetést.

Hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a hadsereg és a hadiflotta fejlesztésének alapjául az Ukrajnai "különleges hadműveletben" megszerzett tapasztalatok szolgáljanak. Ebben, mint mondta, a legkorszerűbb technológiákra fognak támaszkodni. Elmondta, hogy az orosz nukleáris erőknél 91 százalékos a korszerű technika aránya. Csak zárójelben jegyezzük meg, még szerencse, hogy ennek alig van látszatja az ukrajnai fronton, hiszen a pár naposra tervezett orosz invázió egyetlen célját sem érte el egy év alatt.

Putyin egy nappal Joe Biden meglepetésszerű kijevi látogatása után tartotta meg évértékelő beszédét, pár nappal az Ukrajna ellen indított háború kezdetének első évfordulója előtt. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy Putyin új bejelentésekkel is készülhet, de erre szerencsére nem került sor. Putyin továbbra is különleges katonai hadműveletnek nevezi a tavaly februárban elindított háborúját, és megismételte azt a badarságot is, hogy Moszkvának náci fenyegetéssel kellett szembenéznie a kijevi kormány részéről. Szerinte az ukránok is arra vártak, hogy Oroszország segítsen rajtuk, és jelenleg az ukrán emberek a nyugatiak túszai.

Putyin sokat beszélt az orosz gazdaság helyzetéről is. Szerinte az sokkal erősebbnek bizonyult, mint amennyire a Nyugat jósolta.

Az orosz statisztikai hivatal éppen tegnap tette közzé, hogy az orosz GDP 2,1 százalékkal csökkent tavaly azután, hogy egy évvel korábban, 2021-ben még 5,6 százalékkal nőtt. Ez a 2,1 százalékos csökkenés tényleg sokkal jobb a vártnál, de az is igaz, hogy a legkomolyabbank tartott szankciók, például a kőolaj exportját célzó büntető intézkedések csupán december elejétől érvényesek.

(mti/444/sp)