Putyin tervez, ki végez?

Fotó: TASR/AP

A közvetlen előzmény valószínűleg az volt, hogy Moszkvában megjelent Kaszem Szolejmani iráni tábornok, a Kudsz Brigádok parancsnoka (ezt a különleges katonai-titkosszolgálati egységet a világ egynémely országában terrorszervezetként tartják számon), és figyelmeztette Putyint: Aszad rendszere az összeomlás szélén áll, akkor pedig Oroszország elveszítheti a latakiai haditengerészeti támaszpontot, szuperhatalmi státuszának e fontos maradványát.

A beavatkozás indoka természetesen nem ez volt, hanem hogy le kell győzni az Iszlám Államot, amire a Nyugat képtelen. Ez történetesen igaznak mondható, mert Szíriában sohasem fajult volna idáig a helyzet az európai hatalmak éveken át fenntartott, ostoba be nem avatkozási politikája és Obamának a „vörös vonaltól” való gyalázatos visszatáncolása nélkül.

Miután az EU tagországai (Magyarország is) a felkelőket ismerték el a szíriai nép törvényes képviselőinek, hathatós katonai támogatást mégsem adtak. Ezzel a háború elhúzódását idézték elő, és azt, hogy az ellenzékben fölülkerekedjenek az iszlamista csoportok, köztük az al-Kaida helyi lerakata. Majd miután Aszad vegyi fegyvert vetett be nemcsak az ellenségei, hanem a „saját” országának civil lakossága ellen is, Obama a fogadalmával szemben nem avatkozott be, s így lehetővé tette, hogy az egyre pusztítóbbá váló s véget nem érő polgárháború okozta államvákuumba behatoljon az eredetileg Irakban terjeszkedő Iszlám Állam (később már Iraki és Levantei Iszlám állam, Daes).

A tavalyi menekültválság idején az áttekinthetetlen szíriai viszonyokat nem értő médiával – s így még a legkomolyabb nyugati politikusokkal is – sikerült elhitetni, hogy a törökországi menekülttáborokból Európa felé induló százezrek az Iszlám Állam elől menekülnek (ez valójában egy kisebbség volt a tömegben), a helyzet megoldásának kulcsa tehát a Daes fölszámolása. Putyin ki is tűzhette zászlajára a jelszót. Aztán nem számolta föl.

Mi történt egy év alatt? Az orosz és kisebb részben az Aszad-féle légierő, valamit Irán és a Hezbollah síita koalíciója buzgón támadta az iszlamista és egyéb felkelőket, nem törődve az irányzékba kerülő civilekkel. Kevésbé buzgón támadta az Iszlám Államot. Aszad rezsimje megmaradt, de további léte már az orosz–síita beavatkozók támogatásától függ. Közben az oroszok és szövetségeseik porig rombolták a térség egyik legnagyobb és legrégebbi, virágzó városát, Aleppót, és szomjhalálra ítélték a megmaradt lakóit. Az oroszok és szövetségeseik nem tévedésből, hanem tudatosan bombázzák az egészségügyi létesítményeket, s nem törődnek a gyermekhalálok sokaságával. Az ENSZ-főtitkár a vegyi fegyverek alkalmazását emberiség elleni bűncselekménynek nevezi.

Mindezt mivégre?

Előbb egy kanyar. Baloldalon mostanra már axiómává lett az a vélekedés, hogy George W. Bush hibát, sőt bűnt követett el az iraki háborúval, sőt az utána következő demokratikus kísérlettel is, mert azóta még többen haltak meg, mint Szaddám Huszein vérengző diktatúrájában, és ha nincs háború, ma nincs Daes. A két állítással nem lehet vitatkozni. Nem lehet demokráciát csinálni olyan mesterséges államban, ahol teljesen más a politikai kultúra, és amit nem a közakarat, hanem az erőszak tart össze. Később ezt az elméletet átvitték Szíriára is, ahol – az általánosan készpénznek vett orosz dezinformáció szerint – titkos amerikai beavatkozás nélkül még ma is szilárd volna az Aszad-diktatúra.

Van azonban egy másik oldal is. A Daes sohasem jött volna létre, ha nincs az oroszokkal több fázisban együttműködő Szaddám-rendszer titkosszolgálata, mely az amerikaiak támogatta síita hatalomátvétel nyomán elvesztette pozícióit; ha nincsenek a volt szovjet Kaukázusból „kitolt” muszlim terroristák. Hafez Aszad és fia nem mészárolhatta volna saját népét, ha nem támogatja a Szovjetunió, illetve Oroszország.

Meglehet, az amerikai jelenlét roppant mértékben meggyorsította a térség megszokott, diktatórikus ámde békés viszonyainak összeomlását. De az orosz jelenlét semmit sem javít ezen, sőt teljessé teszi a rombolást. Amikor tavaly Moszkva megjelent a színtéren, sokan elhitték, hogy ezzel kiszabadulhat az ukrajnai agresszió miatti elszigeteltségből, hiszen most bebizonyítja, hogy nélküle nem lehet békés rendet teremteni Szíriában. Hogy hatékonyabb az elpuhult, dekadens, liberális nyugati hatalmaknál. Nos, van béke és rend Szíriában? Nem. Pusztulás van. Emberiség elleni bűncselekmények vannak. Halott gyerekek tömege van. Aleppó van.

Akik ismerik a közelmúlt történelmét, emlékezhetnek Afganisztánra. Moszkva féltette ottani stratégiai pozícióját – az amerikaiktól. Mélyen megvetette az ottani „feudális”, földesúri rendszert és persze irtózott az iszlámtól. Ezért, miután szétverte az amúgy viszonylag baloldali, alkotmányos, de nem eléggé szovjetbarát kormányzatot, az iszlám veszélyre hivatkozva hatalomra segítette kommunista bábjait, majd amikor azok egymásnak estek, bevonult az országba. Más hathatós ellenállás, mint a muszlim, nem volt.

Az évtizedes háborúnak lehetett valami része a hazai bolsevik rendszer bukásában is, de a lényeg: miután a szovjet hadsereg kivonult, a kommunista diktatúra is hamarosan összeomlott, a helyén felállt az Afganisztáni Iszlám Állam (ez volt a neve), és nem tartott sokáig, mire az addig ismert legsötétebb, legvéresebb iszlám fundamentalista csürhe, a tálibok vették át a hatalmat. A diktatúra orosz támogatása is oda vezetett Afganisztánban, ahová az oroszok szerint a diktatúrák elleni amerikai támadás a Közel-Keleten.

Ha az oroszok egyszer kivonulnak Szíriából, amit maguk után hagynak, sokban hasonlít majd Afganisztánra. Hacsak valami nagyon szerencsés fordulat nem következik be, a folytatás sem lesz jobb. Irak miatt a közvetlen utókor kíméletlenül elbánt George W. Bushsal és Tony Blairrel. Mivel mégiscsak van igazság a világban, végül Putyinra is Ukrajna és Szíria miatt fognak emlékezni, és ezen semmilyen különleges propaganda nem segíthet.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.