A putyini nyílt katonai erőszak első napján

Fotó: TASR

És senki se gondolhatja, hogy a nemzetiségekkel való nem éppen szép ukrán bánásmód – bármennyire is elítélendő – releváns ok lehet a támadásra, mert Putyin, sem pedig épeszű ember nem nevezheti az ott élő, főleg keleten élő oroszok adekvát védelmének azt, ha fegyveres támadást intéz a nagyobb ipari központok, a fontos kikötők, Csernobil, sőt egyenesen a főváros, Kijev ellen. A kettő nincs arányban és hát ugye nem a Kijev elleni rakétatámadásokkal érhetik el legjobban az ideális nemzetiségi politikát.

Éppen ezért mindenki, aki fejében a katonai határrevízió és a kisebbségpolitika akár véletlenül eltúlzott alkoholfogyasztás miatt összekapcsolódott, azonnal ébredjen fel és hagyjon fel a Trianonozással minden platformon.

Nemcsak mert hülyeség, hanem mert veszélyesen ingerlő lehet az most minden szláv nép számára. (Ugyanez érvényes a nemrég még ütközőzónáról ötletelő személyekre – ilyen, kérem, amikor az az ütközőzóna megvalósul és ütközés van… Chyriv ott fekszik a szlovák-lengyel-ukrán határszögben és nem mentes a robbanásoktól.

Magyarul: mostantól mi vagyunk az ütközőzóna. És Lengyelország és Magyarország az ilyen logika szerint.)

Most legyünk igazán hálásak az égieknek és mindazon földieknek, akik elérték, hogy az apró Szlovákia és a szintén apró Magyarország jelen pillanatban uniós és NATO-tagok.

Igaz, hogy sem Grúzia, sem a krími, sem a donyeci történések után nem tett a két formáció eleget a ma kitört nyílt háború ellen, de nélkülük, esélyünk se lenne. Mondom ezt úgy, hogy szívem szerint a világ minden ármádiáját megszüntetném – sajnos, az én ilyen naiv ötleteimre sem érett meg az emberiség.

Ha ez az őrület még ma véget érne, akkor is évtizedekre szóló traumát jelent nem csupán Ukrajna és Oroszország minden népének, többségnek, kisebbségnek (lásd a délszláv háború máig tartó következményeit), hanem egész Európa számára.

Nem csupán gazdaságilag, védelmileg, hanem a társadalom teljes horizontjában.

Sejtem, hogy sokan költői túlzásnak tartják majd, de mostantól ismét radikálisan megváltozott a világ. A II. világháború, az azt követő hidegháború és a 80-90-es évekbeli katonai, geo-politikai és gazdasági átrendeződés következményeivel felérő okozatokra kell számítani. Ezek évtizedekre határozzák majd meg a világ jövőjét. Nem csak Dél-Európától (minimum Törökországra gondolunk) magasan az északi sarkkör fölötti tengerekig. Ami azért tulajdonképpen egyetlen emberéletbe sűrítve botrányosan sok!

Azonnal meg kell állítani az öldöklést és a most már többedszerre is gyilkosnak titulálható Putyint, mielőtt a nemzetközi helyzet olyan fordulatokat vesz Európán kívül is, amelyekre a világ jelenleg még erősnek mutatkozó szövetséges államai esetleg majd nem fognak tudni reagálni – gondoljunk Ázsia és Afrika labilis részeire.

Ebből pedig nem maradhat ki az erőteljes és objektív tájékoztatás, mert az orosz információs háborút ugyancsak ellensúlyozni kell, hogy Európa kisebb országainak belső integritása ne kerülhessen veszélybe bármiféle posztkovid-ürügyre épülő, de reális politikai-társadalmi törés, ne adja isten, polgárháborús veszély által.

Minden illetékes bűnüldöző szerv legyen köteles fokozott figyelmet fordítani az uszításra (van rá paragrafus) és szándékos félreinformálásra. (Igen, nagyon helyes, hogy már nincs a helyén a szlovák közszolgálati TV hírigazgatója, ha nem mondott volna le, ki kellett volna rúgni és így tovább.)

Itt most a nyugatnak és az USA-nak a lényeget kell látni, nem szabad elveszni a buta részletekben. Minél gyorsabban és egységesebben kell fellépni a közös érdekek mentén elsősorban azon struktúrák keretében (NATO, ENSZ, EU), amelyek erre hivatottak.

Eddig mindkét fél hangsúlyozta a békét, ma látszik, hogy az egyik hazudott. Itt az alkalom tenni érte.

Mert ha a békéért, az emberi életekért nem, akkor miért?