Rács mögött marad Jozef Majský, a bíróság elutasította a szabadlábra helyezési kérelmét

2021. május 11. - 13:17 | Belföld

A Prágai 4 Járásbíróság kedden elutasította Jozef Majský szlovák vállalkozó szabadlábra helyezési kérelmét.

Rács mögött marad Jozef Majský, a bíróság elutasította a szabadlábra helyezési kérelmét
Fotó: TASR

A szlovák vállalkozó feltételesen szeretett volna szabadlábra kerülni, ezt viszont most a bíróság elutasította. Michal Dvořák, a bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a szenátus úgy ítélte meg, hogy nem teljesültek a feltételek a feltételes szabadlábra helyezéshez. A határozat nem jogerős, ugyanis az elítélt panaszt nyújtott be.

A Prágai Városi Bíróság decemberben hagyta jóvá az idén 75 esztendős szlovák vállalkozó ügyével kapcsolatos döntést, amelyet a szlovákiai Legfelsőbb Bíróság hozott.

Majský korábban jelezte, mivel cseh állampolgársággal is rendelkezik, Csehországban szeretné leélni az életét.

A szlovák Legfelsőbb Bíróság július végén söpörte le Majský fellebbezését a Horizont Slovakia és a BMG Investhez köthető csalások ügyében. A döntés értelmében jogerőre emelkedett a Specializált Büntetőbíróság 2015-ös ítélete, mely szerint Jozef Majskýnak kilenc évet kell rács mögött töltenie.

Miután az elítélt Majský nem kezdte meg a szabadságvesztés letöltését, a szlovák hatóságok keresni kezdték őt, és nemzetközi körözés indult ellene. Végül tavaly augusztus elején vették őrizetbe egy prágai kórházban.


TASR/para