Rácsok mögött tartják a belső ellenőrzés ideiglenes vezetőjét és egy harmadik NAKA-nyomozót is!

2021. szeptember 16. - 07:29 | Belföld

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) két vezető nyomozójának vizsgálati fogsága után az ügyeletes bíró elrendelte Milan Sabota nyomozó, és a belügyi belső ellenőrzés ideiglenesen kinevezett vezetője, Peter Scholtz előzetes letartóztatását is. A döntés nem jogerős, ugyanis panaszt nyújtottak be ellene, amiről a kerületi bíróság dönt majd.

Rácsok mögött tartják a belső ellenőrzés ideiglenes vezetőjét és egy harmadik NAKA-nyomozót is!
Juraj Chylo ügyész, aki javasolta a NAKA-nyomozók vizsgálati fogságát (Fotó: TASR)

Mint már korábban megírtuk, a Pozsonyi III-as Járásbíróság szerdán késő este előzetes letartóztatásba helyezte a NAKA vizsgálótisztjeit, Ján Čurillát és Pavol Ďurkát. A bíróság Čurilla esetében a az eljárás befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak az előzetes letartóztatást. Ďurka esetében ehhez hasonlóan bűnismétlés veszélyével, illetve az eljárás esetleges befolyásolásával indokolta döntését az illetékes bíró, Juraj Kapinaj.

Néhány órával később döntött a bíróság a napokban őrizetbe vett harmadik NAKA-nyomozó, Milan Sabota vizsgálati fogságba helyezéséről is, akit ugyancsak a belügyi inspekció gyanúsított meg. Sabotát ugyancsak az eljárás és tanúk befolyásolásának veszélye miatt helyezték előzetes letartóztatásba.

Ugyancsak vizsgálati fogságba került Peter Scholtz, a belügyi belső ellenőrzés ideiglenesen kinevezett vezetője, erről Juraj Chylo, a kerületi ügyészség ügyésze nyilatkozott a médiának. Utóbbi ügyvédje, Ján Gereg közölte, panaszt tettek mind a vizsgálati fogság, mind a gyanúsítás ellen.

Felfüggesztették viszont Štefan Mašín NAKA-nyomozó vizsgálati fogságáról folytatott tárgyalást, csütörtökön 13 órakor folytatják - árulta el jogi képviseleője, Ivana Halahijová.

A NAKA rendőreit hivatali visszaéléssel is gyanúsítja az inspekció. Mégpedig azért, mert korrupciós bűncselekményekkel akartak eljárást indítani az inspekció egyes emberei ellen. A NAKA rendőreinek ez azonban nem sikerült, mert az általuk elindított büntetőeljárást a már legendássá váló 363-as paragrafusra hivatkozva szintén leállította a főügyészhelyettes, Jozef Kandera.

A belügyi inspekciós hivatal megbízótt igazgatóját, Peter Scholtzot pedig hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsítják saját beosztottjai. Egyrészt azért, mert állítólag információkat szivárogtatott egy inspekciós nyomozócsoportról a NAKA nyomozóinak, másrészt pedig azért, mert a NAKA-nak engedélyt adott, hogy nyomozást folytasson az inspekció gyanús rendőrei ellen. Ezen gyanús rendőrök egyike volt az, aki végül aláírta a meggyanúsításukról szóló dokumentumot, és javasolta őrizetbe vételüket.

(Denník N)