Radičovának lenne a legnagyobb esélye, ha Kiska nem indul

2018. május 7. - 12:39 | Belföld

A Focus ügynökség április utolsó hetében több, egyelőre fiktív jelöltet magába foglaló közvélemény-kutatást végzett arról, kinek lehetne a legnagyobb esélye a jövőre esedékes elnökválasztáson.

Radičovának lenne a legnagyobb esélye, ha Kiska nem indul
Iveta Radičová (Fotó: TASR)

A jelöltek között nem szerepel Andrej Kiska jelenlegi államfő, ezzel pedig tulajdonképpen az is felmérhető, hogy rajta kívül hogyan oszlanának meg a szavazatok, ha mások indulnak. Kiska ugyanis egyelőre nem jelezte, hogy újra nekivágna.

A Focus felmérése alapján pedig az derült ki, hogy a legtöbb szavazatot indulása esetén Iveta Radičová volt kormányfő szerezhetné, aki egy alkalommal, 2009-ben már indult az elnökválasztáson, de akkor alulmaradt Ivan Gašparovičcsal szemben. Csaknem egymillióan szavaztak rá, pedig csak 2010-ben lett szlovák miniszterelnök.

A felmérés rámutat arra is, hogy a két legerősebb parlamenti párt, a Smer és az SaS saját lehetséges jelöltjeivel egyelőre nem tudta meggyőzni a nyilvánosságot. A Smer esetében Maroš Šefčovičot, az Európai Bizottság alelnökét, az SaS-szel összefüggésben pedig Robert Mistríket emlegetik lehetséges jelöltként, nevük azonban idehaza nem ismert eléggé széleskörben.

Iveta Radičová jelenleg a Páneurópai Egyetem Tömegmédia karán dolgozik professzorként, a felmérés szerint pedig a szavazatok 13,9%-át szerezhetné meg jelenleg. Ő azonban hosszú távon úgy nyilatkozik, hogy nem tér vissza a politikába, és nem tartja elképzelhetőnek, hogy induljon az elnökválasztáson.

Ezzel a volt kormányfő Andrej Dankót, az SNS elnökét előzné meg, aki ugyan a nyilvánosság előtt cáfolja, hogy ambíciói közt szerepelne az elnökválasztáson való indulás, a párt berkeiben viszont a Denník N információi szerint erről is beszélnek. Danko maga a tévében azt állította, hogy két hölgy jelöltet javasolt a párt elnökségének, a lehetséges jelöltekkel pedig a júniusban esedékes pártgyűlésen foglalkozhatnak. Danko 12,1%-ot szerezne a mostani felmérés szerint. A Focus szerint az SNS szavazói körében 10-ből hatan szavaznának Dankóra, emellett minden negyedik Smer-szimpatizáns is. Erősebb a baloldali irányultságú választóknál, és elsősorban Eperjes, Trencsén és Kassa megyében.

Lehetséges jelölt az elnökválasztáson Veronika Remišová az OĽaNO-tól, aki januárban ugyan nem erősítette meg az indulását, ám jelezte, érdekükben áll közös ellenzéki jelöltet indítani. Ő most 7,8%-ot szerezne.

Ugyancsak felmerült a Híd elnökének, Bugár Bélának a neve, aki per pillanat a szavazatok 5,3%-ára lenne esélyes. A Híd korábban jelezte, hogy megvárják, hogyan dönt Andrej Kiska, Bugár azonban januárban azt mondta, arra számít, Kiska nem indul újra.

Szintén "beválogatták" a lehetséges elnökjelöltek közé Marián Kotlebát, ami teret biztosítana az ĽSNS-nek láttatni magát. Kotlebára a válaszadók 5%-a szavazna.

A listán az eddigi első olyan elnökjelölt, aki már gyűjti az aláírásokat, Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, egykori igazságügy-miniszter, akire a szavazók 4,8%-a voksolna. Csak ezután következne a Focus felmérése szerint a Smer lehetséges jelöltje, Maroš Šefčovič, 2,8%-kal, ami tulajdonképpen azt igazolja, hogy hiába az EB alelnöke, idehaza még a Smer szavazói körében sem eléggé ismert. Ugyancsak gyűjti már az aláírásokat Eduard Chmelár történész, publicista, politikai elemző, akire jelenleg 1,4% szavazna. Őt követné a listán az SaS lehetséges jelöltje, Róbert Mistrík, 1%-kal, majd Marián Čaučík, a KDH lehetséges jelöltje 0,5%-kal.

Martin Slosiarik, a Focus igazgatója véleménye szerint Radičová ugyan már mintegy hat éve távozott a politikából, az emberek körében még mindig erős a hitele, és minden bizonnyal releváns jelölt volna a jövő évi választásokon. Amennyiben indulna, nagy valószínűséggel a demokratikus ellenzék közös jelöltjévé válhatna.

A Focus felmérte azt is, hogy a válaszadók kire adnák szavazatukat a felsorolt jelöltek közül, ha az elsőre preferált jelöltjük nem indulna. Remišová szavazóinak a fele Radičovára adná le a voksát, Bugár, Danko és Šefčovič szimpatizánsainak pedig csaknem hatoda szintén. Amennyiben Radičová nem indulna, szavazóinak harmada Remišovát támogatná.

Radičovát a legnagyobb arányban az SaS, az OĽaNO és a KDH szimpatizánsai támogatnák, területileg pedig Pozsony és Nyitra megyében. Remišovára szavazna az OĽaNO-n kívül az SaS-esek jelentős része is, de náluk az első helyen Radičová szerepel.

Igor Matovič (OĽaNO) jelezte, szeretne mindent megtenni annak érdekében, hogy meggyőzze az indulásról Iveta Radičovát. Hozzá hasonlóan megfelelő jelöltnek tartja Veronika Remišovát is, ám szerinte vele kapcsolatban a választók többsége előítéleteket táplálna, és túl fiatalnak tartanák az elnöki posztra.

(Denník N)